Az utóbbi évek során több helyen is romlott a Balaton nádasállományának állapota, a tavalyi alsóörsi nádpusztulás az országos sajtóban is nagy figyelmet kapott. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet április eleji felmérései szerint a pusztuló tendencia tavasszal sem változik: a nádas frontjában a víz felé, ha nem is tökéletes állapotú, de új, zöld nádszálak találhatók, a nádas belsejében, a part-felőli oldalon a nádasok pusztulnak.
Az intézet közleménye szerint a part-felőli oldalon esetenként teljesen kihalt területek is találhatók, ahol elsősorban sás és gyékény növények jelentek meg. Ez a folyamat a korábban tapasztaltak ellentéte, amikor a pusztulás a víz-felőli oldalon ment végbe, és vékonyodó „babásodott” nádasszegélyeket eredményezett.
A kutatóintézet által vizsgált nádpusztulások nagy része olyan helyeken történt, ahol a nádas évtizedek óta intenzív emberi hatásnak van kitéve.
Elsősorban olyan helyeken figyelhetők meg a változások (csónakkikötők, strandok, stégek-bejárók környéke) ahol a nádas feldarabolódása jelentős (10 méterenként vannak ilyen-olyan nyiladékok), ahol a nyaraló/kikötő tulajdonosok kivágták a nádat, ahol friss építkezések és fejlesztések voltak az elmúlt években, vagyis ahol az emberi hatás túl intenzív. Eszerint azt is lehet mondani, hogy a nádas nem pusztul, hanem akaratlanul is aktívan pusztítjuk.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet felvételei 2024. áprilisának elején, Alsóörs és Ábrahámhegy környékén készültek:
Műholdakkal próbálják menteni a balatoni nádast
A Balatoni Limnológiai Intézet is vizsgálja a féktelen nádpusztulást.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki