A Siófoki Járási Ügyészség összesen tizenegy rendbeli lopás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki alig két hét leforgása alatt számos üdülőt fosztott ki a Balaton déli partján, de Szekszárdon is besurrant egy ingatlanba.
A vád szerint az ötvenes éveiben járó, vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt korábban már több alkalommal büntetett férfi 2023 júniusától kezdődően rövid időn belül Siófokon, Balatonfenyvesen, Balatonszemesen, Fonyódon, Balatonbogláron, és Szekszárdon is besurrant, vagy – az ablakot befeszítve, más esetekben betörve – erőszakosan behatolt nyaralókba és lakóházakba, ahonnan készpénzt és nagy értékű ingóságokat zsákmányolt.
A férfi ilyen módon tizenegy sértettnek összesen közel kétmillió forint kárt okozott, azonban 2023 júliusában az egyik váratlanul hazaérkező sértett tetten érte az ekkor még a nyaralóban értékek után kutató férfit, akit ezután a helyszínen visszatartott a járőrök megérkezéséig. A siófoki nyomozók ezt követően őrizetbe vették a férfit, majd a bíróság a vádlott bűnügyi felügyeletét rendelte el.
A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló, többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben halmazati büntetésül végrehajtandó fegyházbüntetés, illetve közügyek gyakorlásától, és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság a férfival szemben vagyonelkobzást is rendeljen el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet