Több tanulmány is bizonyította, hogy szoros összefüggés van a vírusos légúti megbetegedések súlyossága, az emiatti elhalálozások száma, valamint a légszennyezés között. Minél szennyezettebb levegőben tartózkodik ugyanis valaki és minél hosszabb ideig, annál nagyobb a kockázat.
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (4) bekezdés b) pontja alapján az önkormányzatok – amennyiben azt szükségesnek tartják – helyi rendeletben szabályozhatják az avar és a kerti hulladék égetését.
Ahogy arra a magro.hu felhívja a figyelmet, helyi szabályozás hiányában az avarégetés kérdésével kapcsolatban az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet 225. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadóak, amely alapján tilos az avar és kerti hulladék égetése.
Az a magánszemély, aki tiltott helyen vagy időszakban égeti el a kerti hulladékát, legfeljebb 100 ezer forintos bírsággal büntethető.
A TILALOM AZONBAN NEM TERJED KI A KERTI SÜTÖGETÉSRE, A BOGRÁCSOZÁSRA ÉS A GRILLEZÉSRE, ILLETVE A TŰZGYÚJTÁSI TILALOM NEM ÉRINTI A SAJÁT KERTBEN TÖRTÉNŐ FŐZŐCSKÉZÉST SEM.
Azokon a településeken, ahol az önkormányzatok rendeletet alkottak a kérdésben, ott jellemzően az avar és kerti hulladék égetése az év egy időszakában vagy a hét bizonyos napjain engedélyezett.
Brutális mennyiségű a szemét: kellemetlen, amit művelünk
Magyarországon 2022-ben 406 kilogramm hulladékot termeltünk fejenként.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az