Egy éve 15 autós kapott komoly bírságot, miután az M7-esen történt súlyos baleset helyszínét mobiltelefonjukkal lefotózták. Mivel segítségnyújtás helyett inkább a kamerát ragadták meg, a rendőrség akkori közleménye szerint mind 80 ezer forintos közigazgatási bírságot fizettek – írja a KTI.
A cél megakadályozni, hogy a sofőrök, bámészkodók fotózással akadályozzák a mentést, és újabb forgalmi dugókat vagy baleseteket okozzanak.
Ennek érdekében kis ideje már látni, hogy paravánokkal, „NO PHOTO” feliratokkal és tiltó piktogramokkal takarják el itthon a baleseti helyszíneket.
Kifejtették: az okostelefonok elterjedésével egyre gyakoribb, hogy a súlyos közlekedési balesetekről készült amatőr képek percek alatt felkerülnek a közösségi médiába. Sokszor a fotósok nem csupán megosztják a felvételeiket, hanem saját – sokszor téves – kommentárral is ellátják azokat, amelyek később tényként terjednek tovább. A kegyeleti és személyiségi jogokat sértő képek gyakran mindenféle szerkesztés, kitakarás nélkül jelennek meg a nyilvánosság előtt.
Világszerte mind több ország próbál gátat szabni a katasztrófafotózásnak, több okból is.
- Egyrészt a sérültek kiszolgáltatott helyzetben vannak, és beleegyezésük nélkül készülnek róluk képek.
- Másrészt a mentést végzőknek nem a fotósokkal kellene vitatkozniuk, hanem életeket menteniük.
- Harmadrészt a kíváncsiskodás és a fényképezés gyakran lassítja a forgalmat, ami újabb balesetekhez vezethet.
A szigor nem mindenütt egyforma: Hollandiában például 230 eurós bírságot kaphat (kb. 90 ezer forint), aki balesetnél fotóz. Németországban 2017 óta bűncselekménynek számít a vezetés közbeni katasztrófa-fotózás – a bírság akár ezer euró (400 ezer forint), a büntetés pedig két év szabadságvesztés is lehet.
Svédországban és az Egyesült Királyságban bár nincs közvetlen pénzbüntetés, a hatóságok minden eszközzel igyekeznek megakadályozni, hogy a magánszférát sértő felvételek napvilágot lássanak. Ám az Egyesült Államokban szabad fotózni, amíg az nem akadályozza a mentést, és persze nem sért vele az ember személyiségi jogokat.
Nem is gondolná, melyik ország sofőrjei a legveszélyesebbek Európában
Egy friss kutatás kiderítette, a kontinensen hol kell a leginkább tartani ittas, gyorshajtó vagy menet közben mobilozó autóvezetőktől. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló