A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. tájékoztatása szerint a napi matrica bevezetése a 2024-es adatok alapján jelentős többletbevételt jelentett a magyar költségvetésnek.
A 2024-ben megvásárolt 1,6 millió napi e-matricából 8,6 milliárd forint bevétel keletkezett, miközben a heti matricából az egy évvel korábbinál 1,4 millió darabbal kevesebb fogyott, amely 970 millió forintnak felel meg. A napi matrica összességében 7,6 milliárd forint többletbevételt eredményezett a hazai költségvetésben, aminek túlnyomó részét a Magyarországon közlekedő külföldiek fizették meg
– emelte ki Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Tavaly a napi autópálya-matricából júliusban, augusztusban, szeptemberben és decemberben vásárolták a legtöbbet a közlekedők. A külföldi úthasználók körében ez a típusú matrica a nyári hónapokban volt a legnépszerűbb, júliusban négyszer, augusztusban közel ötször, szeptemberben pedig majdnem háromszor annyi napi matricát vettek külföldi járműre, mint hazaira.
A magyar járművezetők körében a napi matrica leginkább decemberben fogyott, de még így is kétszer többet vásároltak ebből a típusból külföldi járművekre decemberben, mint magyar felségjelűekre.
A legtöbb napi matricát, mintegy 304 ezret német rendszámú járműre vásárolták a közlekedők, a második helyen a román átutazók állnak több mint 201 ezer e-matricával, őket pedig az osztrák úthasználók követik 92 ezer autópálya-matricával.
Enélkül autóba se üljön - lejárt a határidő, jönnek a komoly bírságok
Ma már csak a 2025-ös autópálya-matricák érvényesek. Aki elfelejtett újat venni, és anélkül indul útnak, komoly bírságra számíthat. Az autósok persze pótolhatják a vásárlást még mielőtt fizetős útra vezetnének fel.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot