Nem olyan egyszerű a komolyabb távolságokra mostanában „tömegközlekedési” megoldást választani. A repülés az utóbbi napokban, hetekben minimum macerás a járatkésések miatt. Miközben a vonatok egy részén vállalhatatlan meleg van, annyira, hogy a MÁV konkrétan buszozásra buzdította az utasokat, a másik fele pedig már-már üzemszerűen késik. Persze ott van opciónak az autó, akinek van vagy hozzá tud jutni.
Az összesített végeredmény lényegében döntetlen lett az öt lehetséges opció közül. Bár a legkézenfekvőbb, 0-250 kilométeres távnál azért többségbe kerültek a válaszadók. Ez lényegében azt jelenti, hogy mondjuk Budapest-Bécs, Debrecen-Szeged vagy Győr-Pécs távolság esetében a magyarok 26 százaléka az autót választaná, ha van.
Lényegében kerekítve 20-20 százaléka vállalná nagyobb, 250-550 és 500-1000 kilométeres távolságokat. Utóbbiak közé tartozik az horvátországi tengerparti célpontok jelentős része. Köztük a Székesfehérvár-Split, a Miskolc-Zadar vagy éppen a Kaposvár-Dubrovnik közötti utazás. Ugyancsak a válaszadók ötöde az 1000 kilométer feletti utat is vállalná autóval, ami például Szombathely-Szaloniki (Thesszaloniki) vagy Szeged-Berlin etapot jelentene.
Az is látható a részeredményekből, hogy a legidősebbek – 60 év felettieknél – azonban már kevesebben vállalnának ekkora – plusz 1000 kilométeres utat autóval.
Az is egyértelmű, hogy jelentős azoknak az aránya, akik nem tudják általánosságban megmondani, mi az a távolság, amelynél az autó lesz a legjobb megoldás. Jó eséllyel náluk a különböző paraméterek, utazók száma, kora és a célpont alapján döntenek erről – írja a Totalcar.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A forint máris megkezdte a csúszkálást
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben