A Nemzeti Színházban történt baleset óta Vidnyánszky Attila először szólalt meg a történtekkel kapcsolatban. A színház vezérigazgatója, – akinek benyújtott lemondását Csák János miniszter egyelőre nem fogadta el – a Magyar Nemzetnek adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy a rendőrségi vizsgálattal együtt megindult a színház saját, belső vizsgálata is, ezért a héten visszaépítik a díszletet és lemodellezik, hogy pontosan mi történt a tragikus estén, a két színész balesetét megelőzően.
Igyekeztünk a vizsgálóbizottságot összeállítani, hogy mindenféle területről legyenek benne szakemberek, nyilván elsősorban a színházi műszakok képviselői
– hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, aki a kulturális és innovációs miniszterrel meglátogatta a megsérült színészeket a kórházban.
Tudomásunk szerint a héten hazaengedik a két művészt, és otthon folytatódhat a felépülésük. A testi gyógyulás mellett persze nagyon fontos, hogy a lelkükkel foglalkozzunk, és hogy azt érezzék, a társulat egy emberként áll mögöttük. Várjuk vissza őket, nagyon szeretjük őket, és nagyon hiányoznak.
Vidnyánszky Attila elmondta, hogy a két színművész a repertoár felében játszik, ráadásul igazi nagy szerepekkel, vannak olyan előadások, amelyekben nem lehet őket kicserélni, mint például Horváth Lajos Ottónál a Rex vagy az Agón esetében vagy a Rómeó és Júliában, a Szász Júlia által megformált szerep nagyon komoly művészi teljesítmény. Még mérlegelni kell, hogy belefognak-e a helyettesítésbe vagy sem.
Bejelentette, hogy a baleset hatására elhalasztják az Aranyhajú hármasok bemutatóját, viszont a másik két készülő bemutatót, a Kurázsi mamára, illetve a Revizorra továbbra is készülnek.
Érthető módon felforgatta a színházunk életét ez a sajnálatos esemény, de ezzel együtt az a lényeg, hogy minél hamarabb meggyógyuljanak és visszatérjenek közénk a megsérült színészeink
– fűzte hozzá Vidnyánszky, aki szívmelengetőnek tartja, hogy mennyien szurkolnak a színháznak és neki.
Lemondott Vidnyánszky Attila a színészeket ért horrorbaleset után
A posztjáról távozó vezérigazgató vállalta a felelősséget a színészek balesete után. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak