A beruházásnak köszönhetően mostantól a babakocsival és a kerekesszékkel közlekedők is több száz méteres kerülő nélkül, biztonságosan kelhetnek át a Múzeum körút és a Károly körút között.
Az új zebra átadásával egy több mint 60 éves adósságát törlesztette a főváros, mivel egy új gyalogoskapcsolat jött létre az Astoriánál, amely Budapest egyik kiemelt jelentőségű csomópontja.
Kapcsolódó
A Fővárosi Önkormányzat a közösségi költségvetésből biztosított forrást a fejlesztésre – írja a BKK.
Azt írják, hogy a beruházással jelzőlámpás gyalogos-átkelőhely létesült a Rákóczi úton a Múzeum körút és a Károly körút járdáit összekötve. Ezen felül a süllyesztett szegélyű, taktilis figyelmeztető és tájékoztató jelekkel ellátott burkolat biztosítja a biztonságos és akadálymentes közlekedést.
Mindezek mellett új középsziget épült a Rákóczi úton, amely főként közlekedésbiztonsági jelentőséggel bír, a zavartalan közlekedés biztosításáért pedig a Blaha Lujza tér irányú buszmegálló a korábbi helyéhez képest előrébb került.
Hozzáteszik, hogy a hiánypótló zebra kialakításába csak áprilisban, gondos tervezés és előkészítés után lehetett belekezdeni. A projekt költsége összesen bruttó 40 millió forint volt.
Új buszok árasztják el Budapest útjait
Legalább 100 darab csuklós, négyajtós kialakítású Mercedes-Benz Citaro G és 50 darab szóló Isuzu Citiport 12 autóbusz üzembe állításáról szóló közbeszerzésben hirdetett eredményt a BKK.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére