Csécsi Soma beszámolója szerint az intézkedésre azért van szükség, mert az árvíz sújtotta területeken még tart a takarítás, illetve a visszaköltözés.
A rendőrök a még lezárt és a már megnyitott területeken is megerősített létszámmal lesznek jelen a III. kerületben, a Pünkösdfürdő utca - Királyok útja - Nánási út - Pók utca, valamint a Római-part által határolt területen – tette hozzá.
Az alezredes kiemelte, hogy a partszakasz folyamatos nyitását követően a visszaköltözés alatt is minden segítséget megadnak az ott lakóknak.
A csökkenő árhullám ellenére a Margitszigetre és az Óbudai-szigetre továbbra sem szabad bemenni, a rendőrség a Népszigetet a Zsilip utca felől továbbra is zárva tartja a járműforgalom elől.
Ugyancsak megerősített szolgálatot lát el a BRFK a csepeli Fácános dűlőnél, ahol kiemelten ellenőrzik az ott tartózkodókat – részletezte.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai továbbra is folyamatosan, napi 24 órában járőröznek a teljes folyószakaszon, kiemelt figyelmet fordítanak a még víz alatt lévő területek ellenőrzésére, illetve szükség esetén keresési és mentési feladatokat is ellátnak.
Csécsi Soma felhívta a figyelmet: az ár levonulásával a Duna part menti területein nagy mennyiségű uszadék, iszap halmozódott fel, ami a folyó megközelítését balesetveszélyessé teszi, ezért a fürdőzést, a sportolást, a hajózást nem ajánlja, több helyen pedig megtiltja a hatóság.
Már javában folyik a takarítás, ekkor kaphatják vissza a rakpartot a fővárosiak - képek
A tervek szerint csütörtökre végeznek a budai és pesti rakpartok árvíz utáni takarításával – mondta a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divízió főigazgatója. Itt tudhat meg többet erről >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket