A 2024-es év első felében egyetlen kegyelmi kérvényt sem bírált el a hivatalt ellátó két köztársasági elnök, Novák Katalin és Sulyok Tamás (illetve a köztes időben a teendőket vivő Kövér László) – derült ki az igazságügyi tárca második negyedéves statisztikájából, amelyre a hvg.hu hívta fel a figyelmet.
Novák Katalin az év első másfél hónapjában töltötte be a hivatalt, és bukott bele az úgynevezett kegyelmi botrányba, miután pozitívan bírálta el K. Endre, a bicskei pedofilügyben érintett, és másodfokon kényszerítés miatt elítélt pedagógus kérvényét.
Kapcsolódó
Sulyok Tamás hivatalba lépése óta a Sándor Palota következetesen nem foglalkozik kegyelmi kérvényekkel.
Még soha nem szünetelt a kegyelmezés
Pontos adatok nem állnak rendelkezésre a függőben lévő kérelmek számát illetően, tavaly ilyenkor fél év alatt 203 kegyelmi döntést bíráltak el, így feltehetően most is százával tornyosulnak a kérvények a köztársasági elnök asztalán.
Az elmúlt húsz évben átlagosan 800 kérvényről döntöttek évente, a csúcsot jelentő 2007-es évben például 1378-ról.
1990 óta még egyszer sem fordult elő, hogy egy teljes fél éven át szüneteljen a kegyelmezés.
Az év második felétől életbe lépnek a kegyelmi botrány után meghozott rendelkezések, amelyek értelmében:
- szűkül az államfő kegyelmi jogköre
- megszűnik az igazságügyi tárca előkészítő és kontroll szerepe is
Az utóbbi módosítás feltehetően azért kezdeményezte a kormánypárt, mert idén februárban Varga Judit, egykori igazságügyminiszter is belebukott az általa ellenjegyzett kegyelmi-döntésbe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező