A stockholmi kormány engedélyezni kívánja, hogy az alkoholtermelők közvetlenül az odalátogató vásárlóknak kínálják az italokat. Eközben a finn parlament jóváhagyta, hogy a szupermarketekben a jelenlegi 5,5 százalékos határérték helyett legfeljebb 8 százalékos alkoholtartalmú italokat, például sört, bort és cidert árusíthassanak.
Svédországban és Finnországban alkoholt általában csak állami tulajdonú üzletekben, illetve engedéllyel rendelkező bárokban és éttermekben lehet vásárolni.
Kapcsolódó
Ezek az egyetlen olyan uniós országok, ahol alkoholmonopólium van érvényben. Ez a régóta fennálló gyakorlat egy szélesebb skandináv hagyomány része, és célja a fogyasztás korlátozása a közegészségügy érdekében – írja a BBC.
A finn parlamenti képviselők 102 szavazattal fogadták el az alkoholos italokról szóló törvényt, de a kormánykoalíció egyik pártjának, a kereszténydemokratáknak viszont valamennyi képviselője ellene szavazott. A jogszabály ellenzői egészségügyi okokkal indokolták álláspontjukat, mivel az alkoholfogyasztás növekedésétől tartanak. Az erősebb sörök, borok és ciderek már a jövő héttől kaphatók lesznek a boltokban.
Eközben Svédország jobbközép kormánya azt tervezi, hogy segíti a vállalkozókat azzal, hogy megnyitja a bor, sör, cider és szeszes italok kisüzemi értékesítését azok számára, akik ellátogatnak a termelők telephelyére. Az intézkedés, ha jóváhagyják, várhatóan 2025-ben lép hatályba.
Mindkét határozatot az Európai Bizottság elé kell terjeszteni, hogy a testület megbizonyosodjon arról, sértik-e a versenyjogot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért