Némi csúsztatással, de akár egy földről felszedett szondával is elvégezheti a rendőrség az alkoholszondáztatást, és ha a szerencsétlen sofőr ebbe nem menne bele, kiteheti magát a vizelet- és vérvizsgálatnak.

Azért fordultunk a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK), mert a hét elején több olvasónk is egy rendőri ellenőrzéssel kapcsolatban keresett meg minket. A beszámolók szerint az alkoholszondás ellenőrzés úgy zajlott a fővárosi Lehel téren, hogy az intézkedő rendőrökön nem volt kesztyű, és a sofőrök azt sem látták, hogy a fúvókát cserélték, vagy legalább egy külön kis tasakban gyűjtötték volna az ellenőrzés után, így a minket megkeresőknek arról sem volt tudomásuk, mikor tették rá azokat a szondára.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy

  • hogy milyen higiénia követelményeknek kell megfelelni egy alkoholszondáztatás során.
  • Milyen lépései vannak ennek a folyamatnak?
  • Illetve mit tehet az állampolgár, ha úgy érzi, vagy azt tapasztalja, hogy a fúvóka nem steril?
  • A saját egészségére hivatkozva megtagadhatja-e a vizsgálatot? Kérheti, hogy az intézkedő rendőr húzzon kesztyűt és azzal cseréljen fúvókát?

A rendőrség válasza eléggé kijózanító.

Annak szabályait, hogy a járművezetők ittasságának ellenőrzését a kalibrált elektromos alkoholteszterrel hogyan kell végrehajtani, azt egy ORFK-utasítás tartalmazza, amelyet ITT TUDNAK elérni.

A Napi.hu-nak röviden így foglalták össze a vonatkozó gyakorlatot:

  • A rendőrségnél használatban lévő elektromos alkoholteszterek kétféle mérésre képesek. Az egyik az úgynevezett „passzív” üzemmód. Ebben az esetben egy tölcsért helyeznek a mérőeszközre, amely a kilélegzett levegőt a szenzorra irányítja. A tölcsért az ellenőrzött személynek nem kell a szájába vennie, így az többször is felhasználható. Ettől függetlenül azonban a kiegészítőt rendszeresen fertőtlenítik.
  • Az elektromos alkoholteszterek másik üzemmódja az úgynevezett „aktív” mérés. Ekkor egy olyan gyárilag csomagolt, egyszer használatos kiegészítőt („fúvóka”) helyeznek az eszközre, amelyet az ellenőrzött személy annak szájba vételével tud megfújni. Ezt a kiegészítőt a gyári csomagoláson keresztül megfogva helyezi fel a rendőr az alkoholteszterre, ezért külön gumikesztyű használata szükségtelen. A szájba vételre figyelemmel, a „fúvóka” csak egyszer használható fel. Ebben az üzemmódban az elektromos alkoholteszter a levegőminta etilalkohol tartalmáról számszerű visszajelzést ad.

Majd közlik azt is, hogy a hivatkozott ORFK-utasítás 8. pontja értelmében,

az ittasság ellenőrzésének megkezdésekor szóban figyelmeztetni kell az ellenőrzés alá vont személyt, hogy a légalkoholmérés megtagadása vagy sikertelen mintaadás esetén az ellenőrzés elvégzése érdekében vér- és vizeletminta vételre előállíthatják.

Megnéztük az ORFK-utasítást, és valóban ennyi szerepel a szabályok között, a vonatkozó 8-as és 9-es pontot ide illesztjük:

„8. Az ittasság ellenőrzését a cselekmény időpontját követően a lehető legrövidebb időn belül, de legkorábban a szeszes ital fogyasztásának befejezésétől számított 10 perc elteltével kell végrehajtani. Ennek érdekében az ittasságellenőrzés megkezdésekor szóban figyelmeztetni kell az ellenőrzés alá vont személyt, hogy a légalkoholmérés megtagadása vagy sikertelen mintaadás esetén az ittasságellenőrzés elvégzése érdekében vér- és vizeletminta vételre előállíthatják. Az ellenőrzés alá vont személyt szóban nyilatkoztatni kell, hogy

a) megértette-e a légalkoholmérés megtagadása vagy sikertelen mintaadás következményeire vonatkozó figyelmeztetést;

b) van-e egészségügyi akadálya a légalkoholmérésnek;

c) aláveti-e magát a légalkoholmérésnek;

d) mikor fogyasztott utoljára szeszes italt;

e) fogyasztott-e szeszes ital kivételével vezetési képességre hátrányosan ható egyéb szert (kábítószert, pszichotróp anyagot vagy új pszichoaktív anyagot).

9. A sikeres mintaadás érdekében az ellenőrzés alá vont személyt a szükséges mértékben ki kell oktatni az alkoholteszterrel történő mintaadás módjáról.”

Zacher Gábor a zéró toleranciáról

A toxikológus meglepő véleményt hangoztatott a zéró tolerancia eltörléséről. Bővebben >>>

Az ittasság ellenőrzéséről szóló szabályok között tehát külön nem szerepel annak lehetősége, hogy valaki a saját megnyugtatása érdekében, vagy épp egészségügyi szempontokra hivatkozva esetleg új „fúvókát” kérjen, vagy arra kérje az intézkedő rendőrt, hogy a jelenlétében tegyen eleget bizonyos higiéniás kritériumoknak. Sőt, az ORFK-utasítás konkrétan nem is ejt szót a higiéniáról, a lényeg, hogy műszaki szempontból hiteles legyen az eszköz.  

Viszont, ha sokat problémázunk ezen, jöhet a vér- és vizeletvizsgálat. S az előállítás.