A Tanjug szerb lap szerint
február 17-én Budapestre utazik Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök, aki találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és kitüntetést vesz át Sulyok Tamástól államfőtől.
Kapcsolódó
A szerb elnök ünnepélyes keretek között veszi át „a Magyar Érdemrend nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal” elnevezésű kitüntetést, amely a legmagasabb kitüntetés, amit a magyar állam adhat külföldi államfőknek.
Az Index emlékeztet, hogy
a magyar kormányfő legutóbb januárban találkozott a szerb államfővel Belgrádban, Aleksandar Vučić pedig tavaly novemberben járt Budapesten.
A lap felidézi azt is, hogy
Szerbiában a közelmúltban az újvidéki pályaudvaron történt tragédia után civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tiltakozásba kezdtek.
A követelésik között
- a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett
- a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel,
- illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapokban,
- továbbá szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat,
- és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.
A szerb kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan nyilvánosságra hozzák a felújítási munkálatok dokumentumait, eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak, Aleksandar Vučić köztársasági elnök közbenjárására szabadon engedték a korábban elfogott diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga