Aleksandar Vucic szerint senki nem érinthetetlen, a törvény mindenkire vonatkozik,
a politikusoknak bizonyítaniuk kell, hogy megérdemlik a nép bizalmát.
Kapcsolódó
Kedd esti sajtótájékoztatóján a szerb elnök a demonstráló diákok kapcsán azt mondta: senki nem mondja, melyik követelést nem teljesítették, csak azt, hogy a követelések nincsenek teljesítve.
A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint az államfő kijelentette:
a parlamentnek el kell fogadnia Milos Vucsevics miniszterelnök lemondását, és harminc napon belül kormányt kell alakítani, ha ez nem történik meg, akkor automatikusan választásokat kell kiírni.
Úgy fogalmazott:
a Szerb Szocialista Párt elnöke nem szeretne új választásokat, de rajta kívül megkérdezzük majd a többieket is, én mindkét opcióra nyitott vagyok.
Aleksandar Vucic közölte azt is, hogy
átmeneti kormány nem lesz, viszont 75 nap múlva, április végén választások lehetnek.
Mint mondta még, Szerbia megőrzi a stabilitást, a békét és
az elkövetkező tíz napban eldöntik, hogy új kormány alakul vagy választások lesznek.
Az elnök azt is hozzátette, nemsokára Újvidékre látogat majd, mert nem fél senkinek s e a szemébe nézni.
A szerb miniszterelnök kedden jelentette be, hogy lemond, mert az újvidéki tragédia, amelyben 15 ember meghalt, rossz fényt vetett a kormány munkájára.
Milos Vucsevics mellett Milan Durics, Újvidék polgármestere is bejelentette lemondását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot