A kormány 80 milliárd forint körüli összeget kínál a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeti ingatlanjainak megvásárlásáért, miközben azok piaci értéke körülbelül 150 milliárd forint.
A vételár nagyrészt államkötvényekből, nem készpénzből finanszíroznák, ami fokozza a költségvetési nehézségeket
–írja a 444.hu hozzátéve, hogy magyar tudomány meghatározó kutatóintézeteiről van szó, amelyeket a kormány most már teljesen le akar választani az Akadémiáról.
Bár az ingatlanok eladása a valós értékük feléért történne, a lap információi szerint az MTA vezetése úgy döntött, elfogadja a még nem teljesen végleges vételi ajánlatot, ezzel támogatja az ingatlanvagyon eladását az államnak, mint „kisebbik rossz” megoldást, és ezt javasolják majd az Akadémia közgyűlésének is.
- Ez már a második próbálkozás a kutatóintézetek teljes átalakítására, 2018-2019-ben a kormány a hazai és a nemzetközi tiltakozás ellenére elvette az Akadémia kutatóhálózatát.
- A kutatóintézeti ingatlanok ekkor még az MTA tulajdonában maradtak, és az új kutatóhálózat ingyenesen használhatta azokat.
Azóta többször átalakították a kutatói struktúrát, és a HUN-REN néven ismert új hálózat működtetése is folyamatos változtatásokon ment keresztül. Most a kormány a HUN-REN-t egy új törvénnyel teljesen átszervezné a modellváltó egyetemek mintájára. A tervezet lényegében a jelenlegi kutatóintézetek megszüntetését tartalmazza, és a kutatóhálózat ma még ismeretlen tervek szerinti szervezeti átalakítását vetíti előre. A kutatók tiltakoznak a javaslat ellen.
A helyzet fokozódik! Valakik mindent felhabzsolnak a magyar lakáspiacon
Noha a számuk az előző évihez képest csökkent, 2023-ban némileg erősödött a külföldi vásárlók súlya a hazai lakáspiacon. Különösen a főváros szívében és a Dunántúl egyes területein számottevő a külföldiek aktivitása. Míg a drágább budapesti ingatlanokra inkább keletről érkeznek a vevők, addig a Nyugat-Európából beköltözők többnyire vidéki, olcsóbb házakat keresnek.A részletekről ITT írtunk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére