Meg nem erősített információk szerint rengeteg adóssága volt
az esztergomi robbantónak, ezért az autóját is lefoglalták. Ezután kezdett el fenyegetőzni. Az
elkövető haragudott a rendőrökre,
többször megfenyegette őket és az ügyészeket is, mondván, ők hagyták ellopni a
kocsiját.
A rendőri egységek és a túsztárgyaló pszichológus 4 és fél órán keresztül próbálták eltéríteni a robbantás gondolatától. Végül a férfi csapdába csalta a rendőröket, az előre benzinnel fellocsolt lakást felgyújtotta, és amikor a TEK-esek bementek, megnyitotta a gázpalacko(ka)t.
A robbantás szerda este történt Esztergomban, egy családi háznál.
A detonációban a TEK egyik munkatársa, valamint az elkövető is meghalt, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, civil személy nincs köztük.
A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben, az eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. Az elsődleges adatok szerint rendőri mulasztás nem történt az ügyben.
A helyszínen nyilatkozó környékbeliek, illetve a robbantó ismerősei is agresszív „őrültként” jellemezték a férfit, vélhetően ezért küldték a terrorelhárítókat tárgyalni.
A robbantás esztergomi helyszínét maszkos és fegyveres rendvédelmi dolgozók, mentősök, katonák és rendőrök lepték el. A helyszínen megjelent Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója is.
Az Index információi szerint ez lehet az első alkalom, amikor a TEK munkatársa meghal egy művelet közben.
A TEK-nél vagy annak elődjeinél eddig legfeljebb arra volt példa, hogy megsérültek rendőrök egy-egy műveletben, de ez sem gyakran fordult elő. Az egyik ilyen, nyilvánosan is ismert eset még 2013-ban volt, amikor egy TEK-es hasba lőtte a kollégáját.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok