A mostani felújítás a Szent István körúti, a Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti vágányokat érinti a BKV beruházásában – írja BKK közleménye.
Június 21-től egészen július 31-ig a Széll Kálmán tér és a Nyugati pályaudvar között a 4-es és 6-os villamosok helyett pótlóbusszal lehet utazni.
A most felújítandó szakasz Tátra utcától a Margit híd pesti hídfőjéig tartó részét utoljára 15 évvel ezelőtt, 2009-2010-ben korszerűsítették.
A 4-es 6-os a világ egyik legforgalmasabb villamosvonala, ami értelemszerűen alaposan igénybe veszi a pályát, így a BKV szerint azt a más helyeken megszokottnál gyakrabban kell felújítani.
A BKV oldalán részletes ismertető található arról, hogy mikor és hol állnak meg a buszok, illetve pótlóbuszok. A felújítások miatt mindenképpen közúti korlátozásra kell készülni.
A Szent István körúton a Pannónia utca és a Margit híd pesti hídfője között irányonként csak egy sávon haladhat majd a forgalom. Ez a sáv lesz fenntartva az autók, a buszok és a biciklisek számára is.
Vezetők nélkül maradt Budapest tömegközlekedése – mi jön most?
Walter Katalin lemondásával mindössze pár hét alatt a BKV és a BKK vezérigazgatója is lemondott. A Fővárosi Közgyűlés szerdán arról döntött, hogy mindkét szervezetben rendet tesz. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet