A Gondosóra program eredményeinek megvizsgálása után annak fejlesztése is felmerülhet, a párhuzamosságok megszüntetése mellett – fejtette ki az InfoRádióban Bódy Éva szociális igazgatásért, a szociális szolgáltatásokért és az idősügyért felelős helyettes államtitkár.
Bódy Éva elmondta,
eszközként a „gondosóra” megmarad, de az egy vizsgálati kérdés, hogy a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és a Gondosóra program milyen párhuzamosságot mutat.
A Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára leszögezte, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és a Gondosóra program között egy nagy különbség van: utóbbi ugyanis egy olyan eszközös segítség, amely a családok számára jelent megoldást, és nincs mögötte professzionális szolgáltatásnyújtás.
„Egy gombbal hívható a segítség, egy diszpécserközpont bekapcsol a híváslistában, végigmegy azokon a személyeken, akiket megadtam anno a regisztráció során, illetve ha nem hívok, de elesek és nem állok föl, akkor azt is érzékeli, és akkor ő hív, és kérdezi meg, hogy jól vagyok-e, vagy hívjon-e segítséget. Tehát van egy kommunikáció és van egy riasztási rendszer, de ez egy informális rendszer” – foglalta össze.
Bódy arról is szólt, az egyedül élő idősek esetében a házi segítségnyújtó fog a gondosóra hívólistájára bekerülni. De jelezte, hogy még vizsgálják a szisztémát, és szerinte
biztosan elemeznünk kell ennek a szolgáltatási rendszernek az eredményeit, illetve a lehetséges fejlesztését.
Úgy véli, ha ezt be lehetne kötni a háziorvos felé, adatokat tudna adni az érintett személyről, amikor a segítségnyújtás megjelenik. „Illetve meg kell nézni azt, hogy a házi segítségnyújtó hogyan tud ebbe a körbe egyértelmű kommunikáció mentén beavatkozni, vagyis ott, ahol nincs család, hogyan tud rögtön a professzionális segítségnyújtás megjelenni” – fűzte hozzá.
Felidézte, több modellkísérleti program ezzel kapcsolatosan már volt az elmúlt években, évtizedekben, ezeket át kell újra gondolni, és fel kell mérni, mit mondanak a kliensek, nekik mi a segítség, és mit mondanak a hozzátartozók, hogy nekik mi az. Az Infostart emlékeztetett, a Gondosóra program 2022 márciusában indult. A 80 év feletti idősek előzetes regisztráció és igénylés nélkül, automatikusan megkapják a készüléket, de a nyugdíj korhatára, azaz 65 fölött már bárki jogosult rá. A csatlakozást korábbi életkorban is lehetővé tevő programnak jelenleg közel 800 ezer felhasználója van, s a diszpécserszolgáltatás eddig több mint 70 ezer esetben nyújtott életmentő segítséget.
A Tisza-kormány már nemrég is bejelentette, újratervezik a programot, korábban ugyanis uniós forrásokból indították a projektet, melynek működését pedig több, visszaélésre gyanút adó ügy is beárnyékolta.
