Sokkoló vallomás a katedráról: alacsony bérekről és trükkös szerződésről tálalt ki egy fiatal oktató

Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kevesebb mint háromszázezer forint a fizetése a fiatal egyetemi oktatók többségének Magyarországon. A lapunknak nyilatkozó tanár – aki nem szeretné felfedni kilétét – elmondta, hogy ha óraadóként tanít, akkor óránként háromezer forintot keres a hazai felsőoktatásban. Beszélt a trükkös szerződésekről is, valamint arról, hogy rendkívül magas a pályaelhagyók aránya a fiatal oktatók körében.

Interjúalanyunk jelenleg egy budapesti egyetemen dolgozik tanársegédként. Korábban tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is megfordult.

Elmondása szerint a tanársegédeket papíron heti 39 órás részmunkaidőre jelentik be a teljes állás helyett, hogy ne kelljen a teljes bért kifizetni számukra. Óraadóként a nettó órabére háromezer forint, és a kifizetések gyakran hónapokat csúsznak, akár a szemeszter végéig is. Hozzátette: az adjunktusi fizetés is mindössze nettó 20 ezer forinttal magasabb, amihez már PhD-fokozat szükséges.

Munkateher és elvárások

A hivatalos munkaidőt a valóságban jelentősen túllépik.

A kötelező feladatok közé tartozik:

• minimum heti 12, gyakran 16 tanóra megtartása;
• szakdolgozatok vezetése, vizsgáztatás és adminisztráció;
• konferenciákon való részvétel és évente legalább két tudományos cikk publikálása;
• több száz oldalnyi zárthelyi dolgozat javítása, gyakran éjszakánként.

A PhD-hallgatók helyzete sem könnyű: a komplex vizsga előtt havi 150 ezer forint, utána pedig 180 ezer forint ösztöndíjat kapnak, miközben a kötelező egyetemi elfoglaltságok miatt szinte lehetetlen külső munkát vállalni.

Úgy véli, hogy a rendkívül alacsony bérek miatt tarthatatlanná vált a helyzet a felsőoktatásban, ezért nagyon magas a pályaelhagyók száma a fiatal oktatók körében.

A fővárosi oktató közvetlen munkatársai közül az utóbbi időben többen is a közoktatásba igazoltak át a magasabb, akár havi 100 ezer forinttal nagyobb fizetés miatt. Mások a versenyszférában helyezkedtek el vagy vállalkozók lettek. Olyan pályatársa is van, aki külföldön, például az Egyesült Államokban vállalt munkát. A fiatal oktatók aránya rendkívül alacsony: abban az intézetben, ahol riportalanyunk dolgozik, mindössze hárman vannak 40 év alattiak. A hiányt gyakran olcsóbb óraadókkal próbálják pótolni. Mint mondta, szeret tanítani, és ha nem lát érdemi változást a következő években, ő is elhagyhatja a pályát vagy akár külföldre költözhet. Jelenleg egy-két év türelmi időt ad magának: ha nem emelkednek a bérek a felsőoktatásban, ő is pályaelhagyó lesz. A 30 év alatti oktató úgy fogalmazott: „Imádok tanítani.” Amikor a hallgatói előtt áll a teremben, egy-egy jól sikerült kurzus olyan örömet ad számára, amely napokig kitart. „Csakhogy a lelkesedésből nem lehet kenyeret venni a boltban, és a lakbért sem tudom belőle kifizetni” – sorolta aggodalmait.

Beszélt arról is, hogy a közoktatásban a pedagógusok bérrendezése elindult, és ma már egy pályakezdő középiskolai tanár közel kétszer annyit keres, mint ő. Én azokat a leendő tanárokat oktatom az egyetemen, akik hamarosan jóval magasabb fizetésért fognak dolgozni a közoktatásban, mint a saját egyetemi oktatójuk – tette hozzá a fővárosi tanársegéd.

Trükközés a munkaidővel: a 39 órás csapda

A fiatal oktató már öt éve dolgozik a felsőoktatásban. Volt óraadó a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen, és rálátása van az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) működésére is. Bár a gyakorlatban teljes állású oktatóként dolgozik, a szerződése heti 39 órára szól.

Részmunkaidőre vagyunk bejelentve, pontosan egy órával kevesebbre a teljes munkaidőnél. Amikor rákérdeztem, nyíltan megmondták: azért vették le azt az egy órát, hogy ne kelljen kifizetniük nekünk a teljes állás után járó bért

– mesélte.

A papíron szereplő 39 óra a valóságban természetesen jóval több. Bár a kötelező minimum heti 12 tanóra – ami a gyakorlatban inkább 16 óra – csak a jéghegy csúcsa. A felkészülés, az adminisztráció, a kötelező konzultációk, a szakdolgozatok vezetése és a vizsgáztatás mind a munka részét képezik. „Amikor jön a zárthelyi dolgozatok javítása, az egyetemen ez nem egy-két oldal elolvasását jelenti. Egy-egy dolgozat hat-hét oldalas is lehet. Ha van öt csoportom, csoportonként húsz hallgatóval, az több száz oldalnyi javítanivalót jelent. Mivel a kurzusok hetente többször is vannak, ezt gyakran éjszaka kell megcsinálnom, mert másnap már újra bent kell lennem tanítani” – avatott be a mindennapjaiba.

Óraadók: hónapokig fizetés nélkül

Mielőtt teljes állású tanársegéd lett, óraadóként is dolgozott. Ez a státusz a magyar egyetemeken még kiszolgáltatottabb helyzetet jelent. Az óraadók nem kapnak havi fizetést, megbízási szerződéssel dolgoznak, és a szemeszter végén, egy összegben utalják el számukra a bért.

„Ez azt jelenti, hogy elkezdődik a félév szeptember közepén, és az óraadó legkorábban januárban vagy februárban lát pénzt a munkájáért. Ráadásul az óradíj nettó háromezer forint körül mozgott, és legfeljebb 12 kurzust tarthattunk” – mondta.

A helyzetet tovább rontja, hogy a PhD-fokozat megszerzése sem jelent érdemi anyagi előrelépést. A tanársegéd és a PhD-val rendelkező adjunktus fizetése között mindössze nettó 20 ezer forint különbség van.

Elvándorlás és a „kihalásos” rendszer

Ilyen anyagi körülmények között nem meglepő, hogy a fiatalok tömegesen hagyják el a pályát. Az oktató szerint az egyetemi tanszékeken alig találni fiatal kollégákat. Ahol én dolgozom, ott mindössze hárman vagyunk 40 év alattiak. A többség a 60 vagy 70 év körüli. Az egyetemi rendszer sokszor kihalásos alapon működik: az idősebb, nagy publikációs múlttal rendelkező oktatókat tűzön-vízen át megtartják, mert ők hozzák a hírnevet és a pontokat az intézménynek, miközben a fiataloknak alig jut hely. Ha mégis jut, a fizetés miatt gyorsan továbbállnak – véli a pályája elején lévő oktató.

Aki elmegy, azt szinte lehetetlen fiatalokkal pótolni, mert nincsenek jelentkezők. Ilyenkor vagy ránk hárítják a pluszmunkát, vagy óraadókkal töltik fel a helyeket, mert nekik kevesebbet kell fizetni. Ez viszont rombolja a tanszéki közösséget, hiszen az óraadók jönnek-mennek, alig ismerjük egymást – tette hozzá.

A PhD-csapda: 150 ezer forintból a jövő tudósai?

A magyar tudományos utánpótlás helyzetét jól mutatja a doktoranduszok helyzete is. Az oktató szerint a bölcsészettudományi karokon ma már kevés a magyar PhD-hallgató, a képzéseken egyre több a külföldi ösztöndíjas.

Ennek oka egyszerű: a PhD-ösztöndíj összege a komplex vizsga előtt havi 150 ezer forint, utána pedig 180 ezer forint. Ebből ma Magyarországon rendkívül nehéz megélni, ráadásul a doktori képzés mellett szinte lehetetlen teljes állású munkát vállalni.

„Az első két-három évben ugyanúgy be kell járni a kurzusokra, mint egy mesterképzésen. Ha az egyetem reggel nyolcra teszi az órát, akkor ott kell lenned. Amikor munkát kerestem, a munkaadók meglátták az önéletrajzomban, hogy PhD-hallgató vagyok, és azonnal elutasítottak, mert tudták, hogy nem tudok heti 40 órában rendelkezésre állni.”

Miért maradnak mégis?

Adódik a kérdés: mi tartja mégis a pályán azokat a fiatalokat, akik nyelveket beszélnek, magasan képzettek, és a versenyszférában akár többszörösét is megkereshetnék az egyetemi fizetésüknek?

„Szeretek oktatni, szeretem a hallgatókkal való kapcsolatot. Fiatal vagyok, közel állok hozzájuk korban, és a tanítás rengeteg energiát ad vissza” – mondta.

Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a társadalmi megbecsültség hiánya és az alacsony bérek a hallgatók hozzáállásán is érződik.

„Sokan tudják, mennyire keveset keresünk. Vannak idősebb, negyvenes éveikben járó hallgatóink, akik már a közoktatásban dolgoznak, és azért jönnek hozzánk, hogy újabb diplomát szerezzenek. Náluk néha érezhető egyfajta felsőbbrendűségi érzés, hiszen tisztában vannak vele, hogy tanárként sokkal jobban keresnek, mint mi, akik oktatjuk őket.”

Félnek felszólalni

Bár a közoktatásban a pedagógusok az elmúlt években hangos tiltakozásokkal és sztrájkokkal harcolták ki a bérrendezést, a felsőoktatásban továbbra is csend van. „Egy olyan rendszerben nőttünk fel, ahol megtanultuk, hogy jobb csendben maradni. Ez a kollégáimon is látszik: még egymás között sem merünk nyíltan beszélni a problémákról.”

Bár az alapítványi egyetemeken – például a Szegedi Tudományegyetemen, ahol egy tanársegéd bruttó 538 ezer forintot keres – valamivel jobb a helyzet, a hagyományos állami és egyházi egyetemek, például az ELTE, a Pázmány vagy a Károli, folyamatosan versengenek egymással abban, hogy éppen hol alacsonyabbak a bérek. A fiatal, még mindig lelkes oktató abban bízik, hogy a közeljövőben történik valamilyen változás, és a döntéshozók leülnek tárgyalni a felsőoktatás finanszírozásáról.

– mondta lapunknak a katedrát szerető egyetemi tanársegéd.