Folyik a Külügyminisztérium épületének „kitakarítása” - derült ki Orbán Anita külügyminiszter Válasz Online-nak adott interjújából. A tárcavezető azt mondta: „a miniszteri dolgozót már átnézték, és nem találtak semmit. Haladunk szobáról szobára, ám a fizikai vizsgálat csak egy része az átvilágításnak: az apparátus és az IT-rendszer is sorra kerül”. Hozzátette: a legfontosabb most a helyzet pontos felmérése és a bizalom visszaépítése.
Mint mondta, hiányoztak a kollégákat tájékoztató belső kommunikációs csatornák, a minisztérium vezetése a saját beosztottjait sem látta el információval.
Ezek rövid távon orvosolhatók, középtávon pedig szeretnék visszahozni a versenyvizsgát, amelynek teljesítése nélkül senki nem kerülhet külügyi pályára.
Arra a kérdésre, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki a külügyben akar dolgozni, a miniszter úgy válaszolt: szakmailag felkészültnek kell lennie nemcsak tudásban, hanem hozzáállásban is, és szükség van a sértetlen integritásra.
Ez azt jelenti, hogy nem merülhet fel lopás, korrupció, szándékos szivárogtatás vagy titoksértés, mindenki a kormánytisztviselői eskünek megfelelően kell dolgoznia - húzta alá a Tisza-kormány külügyminisztere.
Nem kizáró ok tehát, ha valaki végigdolgozta a Szijjártó-éra majdnem tizenkét évét, „lehetett ugyanis az eskü szellemében dolgozni Szijjártó Péter alatt is” - közölte Orbán Anita, hozzátéve: biztos van olyan kolléga, aki a „futsal” révén került a tárcához, de azóta megtanulta és ismeri a szakmát, anélkül, hogy sérült volna az integritása.
Nem fogunk tisztogatni; nincs olyan szabály, hogy „ki az összes futsalossal!” Olyan szabály viszont van, hogy professzionális diplomáciai csapatot építünk
- húzta alá.
Arra a felvetésre, hogy a megújulás a követségek számának felülvizsgálatára is kiterjed, a miniszter azt válaszolta: a megalapozott döntéshez először fel kell mérni a külképviseleti hálózat működését, a cél egy hatékonyabb és stratégiailag indokoltabb jelenlét kialakítása.
Ukrajna uniós csatlakozásáról szólva megismételte: addig nem lépnek tovább, amíg nincsenek konkrét eredmények, általános ígéretekkel nem elégszenek meg. „A vitás kérdések kárpátaljai magyar kisebbség számára megnyugtató rendezése a feltétele annak, hogy bármi másban előre tudjunk lépni” - fogalmazott.
A jelentés nemcsak orosz befolyásról, hanem minden olyan harmadik országról szól majd, amely az elmúlt években a magyar érdekekkel szembemenve torzíthatta a hazai döntéshozatalt. A munkát hamarosan, az államtitkárok hivatalba lépése után elkezdik, és már nyáron szeretnék nyilvánosságra hozni a vizsgálatok első eredményeit - közölte Orbán Anita Magyar Péter kampányígéretére reagálva, miszerint jelentést készítenek a magyarországi orosz befolyásról.
A tárcavezető egyebek között beszélt arról is, hogy az EU-ügyeket kettéválasztották: az egységes piaccal kapcsolatos kérdésekkel a Miniszterelnökség, a közös kül- és biztonságpolitikával, szankciós és bővítési politikával pedig a Külügyminisztérium foglalkozik. Ezzel együtt összkormányzati koordináció lesz, hiszen a finanszírozandó projekteket a szaktárcák felügyelik. Az Országgyűlésre is fontos szerep hárul, mert a törvényhozásnak kell helyreállítania a jogállamisági feltételeket.
„Az EU-huszonhatoknak nem azon kell majd dolgozniuk, hogy kikerüljenek egy teljesen irracionálisan viselkedő huszonhetediket, illetve nem kell azon stresszelniük, mit mondhatnak a magyar kormány képviselőinek jelenlétében, s az az információ vajon melyik EU-val ellenséges fővárosban köt ki. Újra megbízható partnerek leszünk, világosan meghatározott érdekekkel, például a határon túli magyarság ügyében” - szögezte még le Orbán Anita.
