A „gyermekek digitális eszközök káros hatásai elleni további védelméről” című javaslat tartalmának lényege szerint kötelező lenne bizonyos digitális eszközök esetében jól látható figyelmeztetést elhelyezni, például, hogy „6 éves korig a használata nem ajánlott”. Ide tartoznának az okoseszközök, laptopok, VR-headsetek és a játékkonzolok.
A Telex által kiszúrt javaslat szerint kötelező lenne továbbá életkor-ellenőrzési rendszer működtetni a magas kockázatú online platformok esetében. Az ilyen platformokhoz nem férhetnének hozzá 13 év alatt, míg 13 és 16 éves kor között csak korlátozott lenne a hozzáférés, emellett pedig privátabbá tennék a kiskorúak felhasználói fiókjait, és korlátoznák az idegenek kapcsolatfelvételét a kiskorúakkal.
A javaslat indoklásában azokra a kutatási eredményekre hivatkoznak, melyek szerint a túlzott képernyőhasználat károsíthatja a gyermekek érzelmi, szociális és idegrendszeri fejlődését, a közösségi platformok pedig fokozhatják a szorongást, a depressziót, de más problémákat is okozhatnak. Ennek tekintetében, külföldi gyakorlatok mintájára vezetnék be az intézkedést.
Először Ausztrália tiltotta be a kiskorúak közösségi média használatát, azóta viszont egyre több uniós ország vette napirendre azt, sőt, maga Brüsszel is egy kollektív szabályozáson töri a fejét.
