Ruszin-Szendi Romulusz kedden a Facebook-oldalán jelentette be a döntést. Bejegyzésében kiemelte, a Magyar Honvédség előtt álló időszak kulcskérdése nemcsak a képességek fejlesztése, hanem az emberekbe vetett hit visszaállítása is.
„Ezért nagyon fontos döntést hoztam. Felkértem Sándor Zsolt altábornagyot, hogy vállalja el" a Magyar Honvédség vezérkari főnöki feladatát” – számolt be róla a miniszter.
Ruszin-Szendi Romulusz az indoklásában kifejtette, hogy amikor ő volt a vezérkar főnöke, Sándor Zsolt volt a helyettese.
Ismerem. Szolgáltam vele. Harcoltunk együtt a rendszerért, harcoltunk együtt terepen és harcoltunk együtt a katonáinkért. Maximális a bizalmam felé. Az értékrendünk azonos.
Sándor Zsolt altábornagy több mint három évtizedes katonai pályafutása során végigjárta a ranglétrát a szakaszparancsnoki szinttől a legmagasabb vezetői beosztásokig, szolgált külföldi műveletekben, NATO-környezetben, és „bizonyított vezetőként, emberként és katonaként is” – mutatta be a vezérkar új főnökét a miniszter.
Ruszin-Szendi Romulusz úgy vélekedett, egyértelmű feladat áll előttük: helyre kell állítani a haderőben az állomány bizalmát, javítani a morált, meg kell teremteni a harmonikus működést a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium között.
A tárcavezető azt is írta, hogy „a félelemre épített vezetésnek vége, a Magyar Honvédségben nincs helye annak, hogy az állomány bizonytalanságban vagy rettegésben szolgáljon".
A vezetés alapja a bizalom, a kiszámíthatóság és az egymás iránti felelősség lesz – jelentette ki, hozzátéve, hogy a cél továbbra is változatlan: a magyar emberek biztonságának garantálása.
„"Ehhez pedig olyan vezetők kellenek, akik értik az eskü súlyát, akik kiállnak az állományért, és akik nem hátrálnak meg a felelősség elől” – írta Ruszin-Szendi Romulusz, aki szerint Sándor Zsolt ilyen vezető.
„Altábornagy úr válasza a felkérésemre: bevetésre kész” – zárta sorait a miniszter.
