„Nagyon szeretem a katalán népi művészetet, érti aki érti...” – hangzott el Magyar Péter kedd reggeli, a kegyelmi ügyről tartott sajtótájékoztatóján.
A kegyelmi ügyet nyilvánosságra hozó 444 szerint Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd neve is előkerült K. Endre ügyében.
Ezzel meg is érkeztünk a katalán vonalhoz Antoni Gaudí (1852–1926) ugyanis az építészet, a katalán szecesszió (Modernisme) világhírű mestere.
Nem K. Endre adta be a kérvényt
Arról már régóta tudunk, hogy Kónya Endre nem adott be kegyelmi kérelmet, erről maga az érintett is beszélt korábban a portálnak. Akkortájt arról is írtak, hogy Kónya felesége áll a háttérben, azonban egészen biztos, hogy volt egy ügyvéd, aki jogilag segített ezt levezényelni.
Egy másik tény szerint Zamecsnik Péter védte a bicskai igazgatóhelyettest a másodfokú eljárásban, ő viszont azt mondta: bár valóban ő volt a jogi képviselő a kegyelmi eljárásban, arról még sincs semmilyen információja.
Budaházyékért is ő lobbizott
Gaudi-Nagy Tamás neve eddig nem volt bizonyítottan összekötve az üggyel, Magyar Péter katalán utalása azonban ezt most több, mint sejteti.
Gaudiról még azt kell tudni, hogy
ő lobbizott Budaházy György és tizenhat társának kegyelméért is. Budaházy – akit a Hunnia ügy miatt ítéltek el jogerősen – pontosan ugyanaznap kapott kegyelmet, mint Kónya Endre.
Novák Katalin hivatala ezzel kapcsolatban akkor a következőről tájékoztatott: „a pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen. Ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet”.
