A kampány olyan, mint a négyszáz méteres síkfutás, most már az utolsó száz méter jön, most már nem kell spekulálni, számítgatni, osztani, szorozni, csak egyetlen dologra van szükség: az ismerősök mozgósítására - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Sopronban szerdán, a kormánypártok választási nagygyűlésén. Hozzátette: 2002-ben azt mondták, mindenki hozzon még egy embert.
Most azt mondjuk, hogy mindenki hozzon el mindenkit
- fogalmazott. A Fidesz elnöke a következő négy év legfontosabb kifejezésének a „kimaradni” szót nevezte, mert Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, az „ostoba európai gazdaságpolitikából”, valamint abból is, hogy az európaiak elküldik a pénzüket és a fegyvereiket Ukrajnába.
Kijelentette: ha polgári, nemzeti és keresztény kormány lesz, akkor Magyarország kimarad a háborúból, „Magyarország saját tengelye körül forgó ország lesz, csak és kizárólag a saját nemzeti érdekeinket fogjuk követni”. Arra figyelmeztetett: háborúból kimaradni csak nemzeti egységgel lehet, ehhez a vasárnapi választáson a kormánypárti erőknek 3 millió szavazatra van szükségük.
Kifejtette: minden, amit ma a kormányoldallal szemben kritikaként, kifogásként hoznak fel, az valójában „mind érv magunk mellett”. Az MTI tudósítása szerint hozzátette: azt mondják, hogy túl régóta vannak kormányon, pedig a német CSU 70 évig volt, bár, mint mondta, ezt kicsit ő is túlzásnak érzi. Értékelése szerint a következő években a legnagyobb érték, „a legkeményebb valuta” a tapasztalat lesz.
„A tapasztalatot a munka meg az idő adja meg, és mi sokat dolgoztunk, sokat láttunk, szagoltunk elég puskaport (...) ha körülnézek a magyar politikai életben (...) mi vagyunk az egyetlen közösség, amely képes megadni Magyarország számára a szükséges biztonságot” - mondta. Azt ígérte: a következő négy évben, ha van bizalom, akkor ő és kormánya teljes szívéből fogja szolgálni Magyarország nemzeti érdekét.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a választás legnagyobb tétje, hogy ukránbarát vagy nemzeti kormányt választ az ország.
