Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Már nem olyan egységesen állnak hozzá a magyarországi kortárs galériák a külföldi vásárokhoz, mint néhány éve, amikor egyrészt a Visitors program keretein belül érkező állami támogatások, másrészt a gazdasági válságban megtorpanó nyugat-európai galériák kihagyásai megnyitották előttük a kapukat. Van olyan galériás, aki változatlanul igyekszik a lehető legtöbb helyre beadni a jelentkezését és itthoni jelenlétét épphogy fenntartva minél többet vásározni, és van, aki tudatosan kiszállt ebből a versenyből.
Abban a pár évben, amikor mindenki ment mindenfelé − szinte mindegy volt, hogy közelre vagy távolra, Európába vagy a Távol-Keletre −, egységesen az a remény éltette a galeristákat, hogy a külföldi fizetőképes vásárlók fogják életben tartani őket. A kedvezményes standdíjak idején nem volt annyira égető gond, hogy az alacsony árú műtárgyakból milyen nehéz elegendő bevételre szert tenni, az újdonság varázsa pedig elfeledtette a hiányzó referenciákat. Ám egy-két éve, amikor a piac magára talált, a magyar galériák pedig ismét nehezebben tudtak bejutni egy-egy rangosabb vásárra, a problémák ismét láthatókká váltak. Ma a galériák egy része, ha nem is örökre, de feladta a vásározást, nem vállalja a kockázatot, más bemutatkozási lehetőségeket is keresnek. A Nextart Galéria például először inkább nonprofit helyeket keres egy művészeti központnak számító városban és csak néhány bemutatkozó kiállítás után jelentkezik egy közeli vásárra, úgy, hogy a helyi műgyűjtő körnek már nem ismeretlenek a művészei. Egyelőre azonban a hazai piacra koncentrálnak, miután azon galériák közé tartoznak, amelyek érzékelik az új gyűjtők megjelenését.
Személynek szól a bizalom
A galériák felismerték, hogy szükségük van érdekérvényesítő szakmai szervezetre, ezért kezdték újra működtetni a Magyar Kortárs Galériák Egyesületét. 2011-től Molnár Annamária elnökségével rendszeresen igyekeztek lobbizni néhány témakörben, főként adókedvezményeket, illetve áfacsökkentést szerettek volna elérni. E célokat nem érték el, de a sajtóban és a minisztériumi tárgyalásokon ismertették álláspontjukat, valamint állami támogatást kaptak egy új programra, amelynek keretében ezúttal főként külföldi kritikusokat, szakírókat hívtak meg, hogy beszámoljanak a magyar művészeti szcénáról. Aktív tagjai lettek a galériások nemzetközi szervezetének, a FEAGA-nak, amely Molnár Annamáriát szakmai díjjal tüntette ki, ennek ellenére a tagság ez év januárjában új elnököt választott Tallér Ágnes, az Inda Galéria tulajdonosának személyében. Az egyesület tagsága kettővel csökkent: a Godot Galéria kilépett, a Dovin pedig megszűnt. Utóbbi arra is példa, mennyire személyhez köthető még egy jól bevezetett galéria sikere is: Délceg Katalinnak, a Dovin alapítójának halála után a család megbízott ugyan egy fiatal művészettörténészt a vállalkozás továbbvitelével, de mind a művészek, mind a vásárlók hamar elpártoltak a Dovintól, új vezetőjének nem sikerült felépítenie egy új brandet.
Tanulságos kudarc Londonban
A brandépítés általában is nehéz a magyar művészetnek, különösen külföldön. Az olyan félresikerült kísérletek, mint amilyen tavaly november végén esett meg a londoni Sotheby's Contemporary East árverésén, többet ártanak, mint használnak. Ez az aukció az orosz hét keretein belül zajlott le, amikor hagyományosan sok tehetős orosz gyűjtő megy vásárolni a brit fővárosba, de őket elsősorban hazájuk művészei érdeklik − nem volt szerencsés közéjük "benyomni" a magyarokat. A katalógusban kilenc magyar kortárs művész tizenegy munkája szerepelt, közülük Bak Imre Kitörés című 1971-es és Csernus Tibor Akt növényekkel című 1984-es festményét árazták a legtöbbre a ház szakértői, 40−60 ezer fontos becsértékekkel. Bak Imrétől két másik kép is volt, az 1982-ben készült Fekete és fehér V, illetve az 1988-as Arany kavarodás (becsértékük 10−15 ezer font). Szabó Ákos 1967-es Szürreális tája 15−20 ezer font közti becsértéket kapott, Nádler István, Gyarmathy Tihamér, Korniss Dezső, Fajó János, Orosz Gellért, Aczél Ilona művei az 5−10 ezer fontos sávban mozogtak. Egyik képre sem érkezett egyetlenegy licit sem, ami azért különösen kínos, mert az alkotók jó korszakaiból származó jó művekről van szó − a felülárazásuk is zavart okoz, de az is, hogy látszólag egyáltalán nincs rájuk kereslet. Abban mindenki egyetért a magyarországi szakmában, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Egyesek szerint össze kellett volna fogniuk az itthoni gyűjtőknek, kereskedőknek, és kihasználva egy ilyen alkalmat, "árat csinálni", mások szerint nem is lett volna szabad kivinni ilyen képeket, ennél sokkal progresszívabb magyar művészettel kellene próbálkozni. Olyasmivel, ami az újdonság erejével hat, hiszen a Sotheby'shez most bevitt irányzatoknak Nyugaton megvannak a maguk beágyazott képviselői, ráadásul mindenféle árkategóriában. Ennek a piacnak ezek a festők nem elég ismertek vagy éppen ismeretlenek, ehhez mérten pedig túl drágák voltak.
Madrid, New York, Rotterdam, Basel
London mindenesetre ismét láthat magyar művészetet: február 28. és március 2. között rendezik meg másodszor az idén A14 névre hallgató vásárt, amelyen a Makláry Fine Arts és a Faur Zsófi Galéria vesz részt. A Viltin Galéria tavaly volt Londonban, idén eddig az Arco Madridon szerepelt, február 19−23. között − harmadszor tértek vissza erre az eseményre, most a tavalyi velencei biennálén szereplő Asztalos Zsolt munkáit vitték magukkal, valamint Kovács Attila szekvenciáit. A Molnár Ani Galéria is ott volt az Arco Madridon, márciusban New Yorkba mennek az Armory Show-ra, áprilisban pedig az Art Brusselre. Az Inda Galéria márciusban megy a New York-i Voltára, El Hassan Rózával. Az acb az Art Rotterdamon járt februárban, Esterházy Marcell, Société Realiste, Tót Endre alkotásaival. A Kisterem Galéria is visszatérő kiállító Rotterdamban, és bár igyekszik nagy múltú, rangos európai vásárokra jelentkezni, ezt a holland vásárt szervezettsége és földrajzi fekvése miatt szereti, hosszú távon is szándékozik itt megjelenni. A holland gyűjtőkön kívül németek, franciák, belgák, angolok is járnak ide, és először fordult elő, hogy a galéria olyan művet is eladott (Kokesch Ádámtól), amelyet nem vitt ki, csak a portfólióból mutatta meg egy visszatérő vevőnek. A Kisterem következő vására pedig már egy igazi nagyágyú, az Art Basel lesz.
Szerző: Jankó Judit
