Mintegy száz új munkahely jön létre annak a nagy volumenű beruházásnak az első állomásaként, amelyben egy 5600 négyzetméteres új logisztikai csarnokkal bővítette üzemét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, sátoraljaújhelyi Prec-Cast Kft. − mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a létesítmény átadását követően az MTI-nek. A beruházás hozzájárul a magyar gazdaságnövekedés fordulatához, Magyarország autóipari pozíciójának megerősítéséhez, ami újabb beruházási vonzerőt jelent az ország szempontjából ezen a szakterületen.
A vállalat alumíniumöntvényeket gyárt, a magyar öntészet egyik legfontosabb szereplője, több mint 900 embert alkalmaz, és nyugat-európai autógyárak fontos beszállítója. A cég családi vállalat, amely nemcsak túlélte a válságot, de közben fejlesztett is, és a fegyelmezett gazdálkodásnak, az innovációs képességnek köszönhetően folyamatosan erősödött.
A Prec-Cast Kft. nagyon magas hozzáadott értékkel működik Sátoraljaújhelyen, az itt dolgozók 57 alumínium-présöntőgéppel és horganyprésöntőgéppel dolgoznak. Emellett egyedi gépeket és szerszámokat is gyártanak, valamint a megmunkálási, felületkezelési területen is rendkívül fejlettek − mondta Szijjártó Péter.
A cégnek Kassán is van egy gyártóüzeme, így a határ és annak közelsége nem elválasztó, hanem összekötő szerepet tölt be. Ennek a nemzetgazdaságra gyakorolt hatása is rendkívül pozitív − tette hozzá. Az államtitkár szerint a sátoraljaújhelyi gyár újabb bővítése is bizonyítja, hogy Magyarország mára az európai autógyártás egyik zászlóshajója lett. Elmondta, hogy Magyarországon ma 620 vállalat tevékenykedik az autóiparban, amelyek mintegy 110 ezer embert foglalkoztatnak, és évente 15 milliárd eurónyi termelési értéket állítanak elő.
Szerző: Diószegi József
