BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Marlborót hamisítják leginkább

2013. december 23. hétfő, 00:00

Négy százalékponttal, 11,8 százalékra nőtt a nem legális forgalomban behozott külföldi, illetve a hamis cigaretta aránya Magyarországon egy nemrég elkészült piaci felmérés szerint. A külföldi és hamis termékekkel "legszennyezettebb" területek továbbra is az ukrán határ menti települések − írta a nol.hu a birtokába jutott adatokból. A Napi Gazdaság információi szerint Budapesten a kétes eredetű (hamis, illetve külföldről származó) termékek aránya 11,6 százalékos, míg Kelet-Magyarországon az arány átlépi a 20 százalékot − Nyugat-Magyarországon viszont 4,4 százalék. Az adat elgondolkodtató, ugyanis az első félévben Budapesten jóval alacsonyabb volt a szennyezettség, mint az országos átlag. Most azonban a célpiac a jelek szerint a főváros, a kelet-magyarországi átlag megugrásában pedig szerepet játszhat, hogy nagyon kevés dohánybolt van a szegényebb falvakban.
A felmérést a GfK Hungária Piackutató szokta készíteni az eldobott cigarettásdobozokra alapozva. Idén már készült egy felmérés a trafikrendszer elindulása előtt, utána pedig egy újabb. Az első félévben 7,7 százalék volt a kétes eredetű termékek aránya a magyar piacon, és jóval kevesebb volt a hamis termék is. A Napi Gazdaság információi szerint a Marlborót hamisítják leginkább.

A NAV által publikált legfrissebb cigarettapiaci adatok szerint az idei várható forgalom szálra lebontva 10 milliárd körül várható, ami azt jelenti, hogy a külföldi és hamis termékek aránya a magyar piacon 1,1 milliárd szál körül mozog. Ennek a minimum jövedékiadó-szintje 20 milliárd forint felett van, továbbá minimum 10 milliárd forint körüli az áfavonzata. (Ez a mennyiség lényegében egy hónapos fogyasztás, ennyi esik ki a piacról.)
A felmérésben nem látszik az úgynevezett zöld feketepiac, vagyis az a cigarettamennyiség, amit a földekről vagy fermentáló üzemekből eltulajdonított dohányból készítenek. Az azonban pontosan kitűnik az eredményekből, hogy a külföldi cigarettaellátás új csatornákat talált. Nyitott kérdés marad egyelőre, hogy a sodrós termékek piaci részaránya hogyan alakul a cigarettaforgalomhoz viszonyítva.

Külföldi termék aránya
Eredeti külföldi Hamis
2012 5,3 0,5
2013. I. 7,4 0,3
2013. II. 11,3 0,5
Forrás: GfK

Szerző: Hőnyi Gyula

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet