Itthon még ritkán van arra lehetőség, hogy a speciális nevelésű igényű gyermekek és egészséges társaik közös élményekre tegyenek szert. Mivel korai gyermekkorban fogékonyabbak, nyitottabbak egymásra a kicsik, az ekkor szerzett tapasztalataik hozzájárulnak ahhoz, hogy felnőve is elfogadóbban közelítsenek egymáshoz,könnyebben alakítsanak ki kapcsolatokat. A Budapest Bank Mikulás-rendezvényei amellett, hogy éppen ilyen élményt nyújtanak a gyermekeknek, a fogyatékkal élők beilleszkedésének és esélyegyenlőségének jelentőségére is felhívják a figyelmet.
A pénzintézet december elején öt eseményt szervezett budapesti székházában és kettőt békéscsabai Bankműveleti Központjában, amelyeken a Kézenfogva Alapítvány közreműködésével közel 120 fogyatékossággal élő gyermek vett részt a pénzintézet munkatársainak gyermekei mellett. A rendezvényen többek között társasjáték, kézműves programok, a Makám együttes gyermekműsora és természetesen maga a Mikulás várta a kicsiket, akiket ajándékcsomaggal is megleptek. A december 3-i rendezvényen Till Attila, a Kézenfogva Alapítvány nagykövete is részt vett egy élő társasjáték vezetőjeként. Az előkészítést és a lebonyolítást a bank munkatársai önkéntes munkájukkal segítették.
Az ilyen és hasonló eseményeknek nagy jelentőségük van: hozzájárulnak a fogyatékkal élő gyermekek fejlődéséhez és segítenek abban is, hogy kapcsolatba kerüljenek egészséges társaikkal, akikkel így közös élményeket élhetnek át − mondta el Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója. Ezek a tapasztalatok különösen meghatározóak valamennyi gyermek számára ebben az életkorban, így egy nyitottabb, elfogadóbb generáció nőhet fel, aminek hatására a jövőben a fogyatékkal élők jobb esélyekkel tudnak beilleszkedni a társadalomba, javulhat az életminőségük. Az alapítvány már 1993 óta támogatja a fogyatékkal élő, halmozottan sérült emberek ügyeit, segít a speciális nevelési igényű gyermekeknek és családjuknak.
A Budapest Bank működésében nem csak a karácsony közeledtével van hangsúlyos szerepe az esélyegyenlőségnek - tette hozzá Rolek Ferenc, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese. Többek között ez nyilvánul meg a pénzintézet befogadó munkahelyi szemléletmódjában is, amelynek része az is, hogy csökkent munkaképességű kollégákat alkalmaznak, illetve atipikus foglalkoztatási formákkal segítik a munkavállalást a megváltozott élethelyzetekben. A vállalat társadalmi felelősségvállalási stratégiájában pedig kiemelten kezelik az esélyegyenlőség előmozdítását: támogatási programjaik és munkatársaik önkéntes munkája révén is számtalan módon járulnak hozzá e cél megvalósításához. A Mikulás ünnepségekkel pedig csak újabb lehetőség adódott, hogy felhívják a társdalom figyelmét a sérült gyermekek helyzetére és problémáira.
Szerző:
