Jelentős összegű, mintegy 50 millió forint értékű eszközadománnyal ünnepelte születésnapját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő Szerves Kémia és Technológia Tanszék. A jubileum ráadásul kettős, hiszen hazánk első szerves kémia tanszékét 100, míg a első szerves kémiai technológia tanszéket 75 évvel ezelőtt alapították, és a két szervezet összevonásával 2006-ban jött létre a ma is működő Szerves Kémia és Technológia Tanszék. A Sanofi által biztosított vegyipari technológiai és analitikai műszereknek köszönhetően a diákok a legmodernebb eszközök segítségével tanulhatnak a közeljövőben, amelyek számottevő részét a laboratóriumi munkában tervezi hasznosítani a tanszék.
A magas színvonalú oktatás a hazai gyógyszergyártók számára is fontos, nem véletlen, hogy az adományozó így szerette volna megköszönni a 100 éves tanszéknek mindazt a szakmai hozzájárulást, amit a Sanofi elődje, a Chinoin világhírnévre szert tett hatóanyagainak és gyógyszereinek kifejlesztéséhez kapott az egyetemtől − hangsúlyozta az átadás alkalmával Pierre Faury, a Sanofi magyarországi vezérigazgatója. Az egyetem ipari partnerekkel folytatott együttműködése ráadásul azért is fontos, mert a világ élvonalába tartozó ipari technológiákban, kutatásokban szerzett tapasztalatokat az oktatásban hasznosítva naprakész ismeretekkel rendelkező vegyészmérnököket, biomérnököket, környezetmérnököket képeznek a felsőoktatásban − tette hozzá Faigl Ferenc, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának dékánja, hangsúlyozva, hogy a Sanofi eszközadománya ehhez a munkához jelentős segítséget nyújt.
Szerző:
