BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eddig hatmilliárdot vitt el a még nem működő Futár-projekt

A budapesti Futár-projekt utastájékoztató táblái a megállókban hónapok óta többnyire "szünetjelet adnak". A beruházásért felelős Budapesti Közlekedési Központ Zrt. csak most írta ki a rendszer teljes körű informatikai üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési pályázatot.

2013. december 19. csütörtök, 00:00

A Futár-projekt teljes költségvetése 6,7 milliárd forint, megvalósítására a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. és a BKV mintegy négymilliárd forintos támogatást nyert az Új Széchenyi tervből, illetve az Európai Unió fejlesztési forrásaiból. A rendszer bevezetésének fővállalkozója, a Synergon Integrátor Kft. eddig hatmilliárd forintot számlázott, ebből négyilliárd forint uniós támogatás − tájékoztatta a Napi Gazdaságot a BKK. A társaság megjegyezte, csak egy már működő, százszázalékosan kiépített rendszert vesz át a kivitelezőtől − jelenleg azonban a tesztidőszak zajlik. Az átadás előtti tesztelési és beüzemelési költségeket − amelyek a jelenlegi üzemeltetési tesztidőszak során merülnek fel − a kivitelező viseli.

A projekt 2010-es indulása óta többször is meghosszabbították az átadási határidőt, a késedelem összetett objektív okokra vezethető vissza − tette hozzá a BKK. (A cég egyébként 2012-ben vette át a projekt irányítását. Az addig elkészült "félkész" műszaki tartalom nem volt megfelelő színvonalú, ezért a fővállalkozóval közösen olyan döntés született, amely szerint az informatikai megoldást szállító alvállalkozót le kellett cserélni.)

A Futárral felszerelt villamosokon − azok próbahasználatakor − előre nem látott problémák merültek fel. Ezeket sem a Synergon, sem a BKK, sem a BKV nem láthatta előre. (Ennyire összetett rendszert korábban nem telepítettek a járművekre.) A legnagyobb − és egyetlen jelentős − lemaradás a villamosok szükséges eszközökkel való felszerelése: a műszaki problémákon kívül a tervezés és a hatósági engedélyeztetés nehézségei is lassítják a munkát. A projekt csúszásáért így részben a vállalkozó tehető felelőssé, utóbbi kapcsán minden kötbért kiszabott a BKK, és abból egy nagyon jelentős tételt már a Synergon el is ismert. A rendszer indításának jelenlegi határideje jövő év tavasza.

A BKK a kérdésre, hogy miért csak most írták ki a felszerelt eszközök és a rendszer üzemeltetésére vonatkozó közbezerzési pályázatot, azt válaszolta, hogy a rendszer üzemeltetésére vonatkozó műszaki tartalom, az elvégzendő feladatok egyértelmű behatárolása a projekt lezárásával párhuzamosan határozható meg. Mindez a tesztelési időszak tapasztalatai alapján véglegesíthető. A rendszer teljes átadásáig az üzemeltetés átmenetileg a Synergon feladata, ezért korábban nem volt szükség tender kiírására.

A jelenlegi és a majdani rendszer közötti kompatibilitásra vonatkozó kérdésünkre a BKK azt válaszolta: a leendő üzemeltetőnek többek között bizonyítania kell műszaki, illetve szakmai alkalmasságát, több évre vonatkozó referenciaigazolást kell benyújtania, továbbá részletesen ismertetnie kell szakembereinek végzettségét, képzettségét.

Szerző: Diószegi József

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet