A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) sztrájkbizottságot alakított a Spar Magyarország Kft.-nél a gépjárművezetők bérkövetelésének érvényesítése érdekében, emellett bíróságon kérte a cégnél 2012. július 1-jén kötött, azóta hatályos kollektív szerződés érvénytelenítését − jelentette be Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke tegnap Budapesten, sajtótájékoztatón. A Sparnál azt közölték, hogy készek az egyeztetésre a szakszervezettel. Bubenkó szerint az érvénytelenítést feltűnő értékaránytalanságra, valamint a jó erkölcsbe ütközésre hivatkozva akarják elérni. Bérkövetelésüket nyolc pontban fogalmazták meg, és erről konzultációt kezdeményeztek a cégnél a hónap végéig három időpontra. A sztrájk időpontjáról később döntenek. Az érdekvédők azt követelik, hogy a gépjárművezetők alapbérét egységesen emelje meg a munkáltató nettó 200 ezer forintra, illetve hogy a munkáltató vállaljon utazási költségtérítést a lakóhely és a munkahely közötti útra, fizessen havi 10 ezer forint értékű Erzsébet utalványt, illetve vizsgálják felül a szakszervezet bevonásával az üzemanyag-megtakarítás feltételeit.
