Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
− Miközben a hírek szerint több hazai biztosító is eladó, az elmúlt években egyedül az Aviva Biztosítót sikerült értékesíteni. Hol tart a folyamat?
− A múlt hónap végén bejegyezték a tulajdonváltást, ám ezzel még nem zárult le ez a rendkívül összetett tranzakció. Mint ismert, nem zöldmezős beruházásról van szó, hiszen Magyarországon eddig is jelen volt a MetLife − korábban Ahico Biztosító néven. Most épp a két társaság egyesítésén dolgozunk, a folyamat lezárását az év végére tervezzük. A MetLife értékeinek megfelelően a munkatársak szempontjából fair ügyletet akartunk: ezért például az integrációs projekt vezető testületébe mindkét társaságból érkeztek szakemberek. A fő célunk az volt, hogy valamennyi munkatársunk képviseltetve érezze magát. Komoly szervezeti átalakítások történtek, mind a korábbi eredményeket, mind a tapasztalatokat és képességeket mérlegelve döntöttünk az új társaság pozícióinak betöltéséről. Nehéz, létszámcsökkentéssel is járó szervezeti döntéseket kellett hoznunk annak érdekében, hogy a társaság hatékonyan tudjon működni az elkövetkező években. Igazgatóságunk is átalakult, a jövőben ez a testület csupán három fővel működik. Meg kell említenem, hogy a felügyelet rendkívüli figyelmet szentelt az összeolvadásnak, mind a szabályozói környezetnek történő megfelelés, mind a fogyasztóvédelmi szempontok oldaláról és folyamatosan kommunikálva segítette a sikeres jogi integrációt.
− Térjünk vissza kicsit magához az akvizícióhoz. Mi hajtotta a MetLife-ot erre a piacra, ha ráadásul ismeri is a gazdasági helyzetet?
− Nem szabad elfelejteni, hogy nagy nemzetközi tapasztalattal bíró biztosítóról van szó, amely nem csak a sikerterületeken tudta megvetni a lábát, de például olyan feltörekvő piacokon is működőképes, mint Oroszország vagy Törökország. A MetLife határozott célkitűzése, hogy erősítse jelenlétét a feltörekvő piacokon − ahol viszonylag nagy a növekedés, létezik egy erősödő középosztály és a biztosítási termékek penetrációja alacsony −, és e tekintetben Közép-Európa és ezen belül Magyarország kulcsterületnek számít. A régió országaiban az életbiztosítási penetráció Nyugat-Európához képest alacsony, ezért az egyéni életbiztosítási piacon jelentős növekedési potenciál van.
− Ezeket a statisztikákat évek óta hallani, ám a várt növekedés csak nem tud megindulni, s közben a portfóliók folyamatos lemorzsolódásáról hallani.
− E tekintetben sem baj, hogy a MetLife már jelen volt a magyar piacon és ismeri a trendeket. Az adatokat én egy kicsit másképp interpretálnám. Ténykérdés, hogy a családok nagy részének ma lényegében nincs módja jelentős megtakarításra. Azonban érdemes arra is figyelemmel lenni, hogy tavaly a végtörlesztésnél az emberek jó része az életbiztosítási tartalékból tudta előteremteni a befizetéshez szükséges összeget. Azt gondolom, hogy fontos lenne, ha a biztosítók arra hívnák fel a potenciális ügyfelek figyelmét, hogy rendszeres, kis összegű megtakarításaik révén volt mihez hozzányúlniuk. Fontos viszont azt is tudatosítani, hogy a biztosítás hosszú távú és stabil megtakarítási forma, e tekintetben kulcsfontosságú, hogy az ügyfelek megértsék: egy hosszú távú megtakarítási programot nem kifizetődő rövid távú célokra feláldozni.
− Örök kérdés, hogy miért épp életbiztosításra költsek, ha megtakarításra van szükségem.
− Az életbiztosítás a kiszámítható, kétoldalú kötelezettséggel rendelkező megtakarítási formák egyike évszázadok óta. Ez pedig előnyt jelenthet akkor, amikor látható, hogy ma minden szolgáltató a megtakarításokért küzd. A biztosítás, szemben például a befektetési alapokkal, rendszeres, akár nem túl jelentős összegekkel is megvalósítható öngondoskodási forma. Alapvető célja természetesen az életbiztosítási kockázatok fedezete és a szükséges biztonság megteremtése. Ezzel együtt érdemes megismételni, hogy igazán nehéz helyzetekben ez a megtakarítási konstrukció is rendelkezésre állhat.
− Eljutottunk az örök kérdéshez: ma a biztosítás költségszintje magasabb, mint a hasonló egyéb megtakarítási/befektetési termékeké...
− A válasz is örök: azonos termékeket érdemes összehasonlítani. A biztosítást a biztosítással, ahol a védelem díját, értékét és az általa elért megnyugvást kell megfizetni...
− ...és a közvetítői jutalékot...
− Bővíthetném az érveket azzal, hogy annak a tanácsadásnak a díját is, amely olyan helyzetben kínál megoldást, amikor az emberek azzal szembesülnek, hogy lényegében nincs vagyonuk, hiszen a megtakarítások csökkennek, a fizetések évek óta jó, ha csak szinten maradnak, s a fő vagyontárgy, az ingatlan lényegében eladhatatlan, de az értéke jelentősen csökkent. Viszont nem akarom ezzel elütni a kérdést. Látni kell, hogy az elmúlt években a piac sokat változott. A közvetítőinknek jutalékot fizetünk, ami arányos és tisztességes a közvetítő, az ügyfél és a vállalat szempontjából. A folyamatos költségcsökkentések mellett azonban szembesülni kell a fizetőképes kereslet szabta határokkal is: tudomásul kell venni, hogy a korábbi időszak költségszintjén nem lehet tovább dolgozni. Ha ezt mi felismerjük, akkor ezt a közvetítőknek is tudomásul kell venniük.
− Milyen szinten alakulhat át a jutalékstruktúra?
− Érdekes helyzetben vagyunk. Azzal mindenki egyetért, hogy a szerzési jutalék súlyát mindenképp vissza kell szorítani a fenntartási jutalék javára. Ugyanakkor ezt nagyon érzékenyen kell kezelni, ugyanis ha a célunk a korábbi, fejnehéz jutalékstruktúrákra épülő rendszer felváltása, rövid távon saját magunkkal kerülünk szembe a jutalékcsepegtetésen alapuló elszámolási renddel. Hiszen hiába akarnánk, hogy új partnerek lépjenek előre, ha a rendszer révén a piacra újonnan belépőknek a korábbiaknál lényegesen hosszabb megtérüléssel kellene megküzdeniük, ami korántsem biztos, hogy számukra elfogadható. Kompromisszum kell a piac megújítása érdekében. Hogy ne csak a jutalékoldalról beszéljünk, hasonló kompromisszumkészségre van szükség a szabályozói oldalon is. Nem lehet rendre új és új elvárásokat előírni ilyen feszített költségszerkezetben működő társaságoknak, ráadásul gyakran rendkívül rövid határidőkkel. Félreértés ne essék, nem a szükséges fogyasztóvédelmi szabályozókról beszélek, de például az adatszolgáltatás vagy az adószámítás terén lehetne türelmesebb a szabályalkotó.
Napi Gazdaság, Katona Vanda
