A túlélés éve lesz a felsőoktatásban az idei

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

− 2012. december 31-ével megszűntek az állami fenntartású felsőoktatási intézmények pénz- és finanszírozási ügyeit intéző Gazdasági Testületek (GT). A jelenlegi elképzelések szerint a kormány a felsőoktatási intézmények irányítási rendszerét úgy akarja átalakítani, hogy az oktatási és tudományos ügyekben továbbra is a rektorok döntenek, de az egyetemek és főiskolák gazdasági irányítása kancellárok kezébe kerül, akiket a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) jelöl ki. Mennyire látja veszélyben az intézmények autonómiáját?

− Egyelőre csak a GT-k megszűnése biztos, a kancellárok kinevezéséről szóló előterjesztések még nem készültek el − én legalábbis nem láttam ilyet −, a kérdés tehát nem eldöntött. A sajtó néha előbb értesül az ilyen dokumentumok kiszivárogtatásával, mint az érintettek. Ezt sok esetben helytelennek tartom, ahogy azt is, hogy ilyen kérdésekről az EMMI a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) készül februárban tárgyalni. Ráadásul nem ez az egyetlen olyan témakör, amely véleményem szerint túlnő a hallgatóság jogkörén − nem az ő feladatuk arról megegyezni, hogy egy intézmény gazdasági működtetéséért felelős kancellár milyen jogokat és kötelezettségeket gyakorolhat. A kormány ugyanis a pillanatnyi szándékait képes megfogalmazni, pedig a felsőoktatás területén az ad hoc döntések helyett stratégia kidolgozására volna szükség, amelyben nem feltétlenül a hallgatók lehetnek az igazán releváns tárgyalópartnerek. Annak ellenére sem, hogy az együttműködő partnerekkel, például a Magyar Rektori Konferenciával megállapodtak abban, hogy ülésről ülésre kölcsönösen informálják egymást. A napi politikai aktualitások helyett szerencsésebb volna átgondolt döntéseket hozni. Erre pillanatnyilag nem látok sok esélyt.

A GT-k bevezetése alapvetően egy jól működő, a 2000-s évek elején Ausztriában már kipróbált módszer átvétele lett volna nálunk a 2005-ös felsőoktatási törvény értelmében. A jogalkotási procedúra során azonban épp a GT-k haszna veszett el, hiszen inkább csak háttértanácsként működhettek, sok esetben nem volt érdemi hatáskörük, így nem tudtak racionális elgondolás mellett jó döntéseket hozni. Ha az eredeti elképzelések szerint valóban egy szakértői gárda és a három évre szóló szerződések alapján működtek volna (ahogy az első időszakban Ausztriában), több sikerrel jártak volna. A 2008-as fordulat után a rektorok autonómiáját a miniszteri biztosok ellensúlyozták volna, ennek a negatív olvasata egyértelmű: a szaktárca sokkal nagyobb mértékben kívánt beleszólni az intézményi gazdasági folyamatokba. Ez a folyamat most látszik kulminálódni.

Egyetemi autonómia vs. gazdasági versenyképesség

− Egy nemrég nyilvánosságra hozott nemzetközi tanulmány szerint ugyanakkor azokban az országokban, ahol a felsőoktatási intézmények tényleges autonómiát élveznek, virágzik a nemzetgazdaság, nő a versenyképesség és sikeres innovatív beruházások zajlanak.

− Ez pontosan így van. A Maastrichti Egyetem kutatási projektjének decemberben befejeződött első szakaszában a nemzetközi szaktekintély Jo Ritzen, a holland felsőoktatási intézet professzora, volt oktatási miniszter a felmérés alapján megállapította: az európai kormányok sokkal többet tehetnének hazai egyetemeik, főiskoláik kutatási és oktatási gyakorlatának modernizálása, így az egységes európai gazdaság fellendítése érdekében.

− Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Azok a gazdaságok sikeresek, ahol az egyetemek nagyobb teret kapnak, vagy az autonóm felsőoktatási intézmények eredményeznek prosperáló gazdaságot?

− A felmérés egyik tanulsága az volt, hogy az autonomitás vonja maga után az innovációt, a versenyképességet. Sajnos a magyarországi fejlemények több területen az autonómia csökkenése felé mutatnak, de fontos különbséget tenni az akadémiai szabadság és az intézmény akadémiai autonómiája között. Az egyetemi oktató programja, katedrai munkássága egyénhez fűződik, ő akadémiai szabadságot élvez. Az intézményi autonómia viszont egyrészt akadémiai (például a felvételek vagy a szakok meghirdetése tekintetében), más esetekben viszont gazdasági autonómia, azaz pénzkérdés, hiszen itt válik el, hogy egy főiskola, egyetem milyen kapacitásokkal rendelkezhet az adott költségvetési évben.

Pénz vagy stratégia?

− Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint a felsőoktatás nem költségvetési kérdés, hanem nemzetstratégiai.

− Az említett tanulmány szerint Magyarországon az ágazat eddig nagyjából középen helyezkedett el az európai országok között, amikor az egyetemek önállóságát vizsgálták. A költségvetés felsőoktatásra szánt összegeit látva viszont komoly aggodalmak merültek fel, hogy ebből a sávból egyre lejjebb és lejjebb fogunk csúszni. Tavaly a felsőoktatásra szánt összeg 130-180 milliárd forint körül mozgott. Azért beszélhetünk ilyen széles intervallumról, mert nem egyértelmű, mi számít állami ráfordításnak (mellékesen jegyzem meg, hogy az összeg a korábbi, 270 milliárd forinthoz képest mindenképpen kétségbeejtően alacsony). A felesleges számháborút nem az generálja, hogy mennyit fordítanak a központi büdzséből az ágazatra, hanem hogy mi bizonyul tényleges állami felsőoktatási támogatásnak. Csúsztatások torzítják a képet, például ha az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) kapott pénzt is ideszámítják. Az intézménytámogatás egyes tételei (például a ppp-s beruházások) vagy a közvetett és közvetlen hallgatói támogatások viszont a tágan értelmezett felsőoktatási kiadásokhoz tartoznak, ám a vita nem erről folyik. A nemzetközi összehasonlításokban alkalmazott tételeket kellene figyelembe venni: az Eurostat és az OECD-számítások sokkal konzekvensebbek, ezeket érdemes alapul venni, ha azt szeretnénk megállapítani, hogy Magyarország hol van és hová tart.

Nem kell meglepődni: kevés pénz lesz

− Csak a számokat tekintve igazolódik az a félelem, hogy míg korábban a GDP 1, majd 0,83 százaléka ment a központi költségvetésből a felsőoktatásra, most már csak 0,43 százalékra van esély?

− Nem értem, miért van ezen mindenki meglepődve. Mindez egyértelműen kiolvasható volt a Széll Kálmán tervből is, azaz hogy három év alatt 80 milliárddal megrövidítik a felsőoktatás állami kiadásait. Akkor kellett volna kiabálni.