Mától látható Mi a magyar? címmel a budapesti Műcsarnokban az a kiállítás, amelyen félszáz kortárs hazai alkotó ad munkáival választ a feltett kérdésre. Az ország értelmiségét jó két évszázada foglalkoztatja ez a gondolat − emelte ki Gulyás Gábor, az intézmény vezetője, a kiállítás kurátora −, de eddig inkább irodalmi és zenei, legfeljebb építészeti síkon folyt róla a vita, vizuális szinten kevésbé. A mostani seregszemle erre tesz kísérletet a legkülönfélébb képzőművészeti műfajokban, a rendezők szándékai szerint nem konzervatív, hanem korszerű és tárgyilagos módon közelítve meg az identitás, a nemzeti karakter kérdését. A jelenben főként az érdekelte Gulyást, hogy az Európai Unió tagjaként Magyarország elitje milyen feleleteket talál a folyamatosan változó hazai helyzetre, a kontinentális kihívásokra, illetve a viharosan torlódó globális problémákra. A tárlatra készült filmetűdökben a magyar értelmiség meghatározó alakjai szólalnak meg, a kísérő rendezvények sorában nemzetközi tanácskozást is tartanak a környező országok képviselőinek részvételével.
