Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Nagyrészt az ember helyi tevékenységének − erdőírtások, folyószabályozások, lecsapolások − eredménye, hogy az Alföldön mind szélsőségesebb időjárási, vízháztartási jelenségek tapasztalhatók; tartós megoldást az eredeti állapot minél teljesebb visszaállításával lehetne elérni − állapította meg a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) tanulmánya. Minél hatékonyabb vízlassító és -visszatartó szerkezetet tud egy élőhely kialakítani, annál hatékonyabban képes a rendszertelenül, rövid időtartam alatt érkező csapadékot megőrizni a biomassza-produkciót hajtó, hosszú ideig tartó, napenergiában gazdag időszakok számára − állapítja meg az anyag. A szárazföldi rendszerek közül a kutatók az ártériekhez találták a legnagyobb értékű szolgáltatásokat − ez éppen megfelel az Alföld folyószabályozásokat és erdőirtásokat megelőző eredeti állapotának.
A termény előállításának érdekében a múltban végzett homogenizáló tájátalakító beavatkozások, a gyors vízelvezetésen alapuló tájhasználat nyomán csökkent a megőrzött és hasznosított víz mennyisége, nőtt az erózió. Vagyis paradox módon egy-egy funkció előtérbe helyezése azon folyamatok leépülése árán történik meg, amelyek a preferált szolgáltatáshoz szükséges feltételeket biztosítanák. Mindez megmagyarázza, hogy egyszerre nő az ár- és belvizek, valamit az aszály és a szárazabbá válás fenyegetése. Ez a kedvezőtlen állapot teszi ma még inkább érzékennyé az országot az éghajlatváltozás hatására megnövekedett külső instabilitásra − olvasható a tanulmányban. Az alacsony vízhasznosítási arány miatt a hasznosítatlan energiamennyiség a talaj, majd a légkör felmelegedését is okozza. A természeti alapadottságok kihasználása szempontjából nem az az árvízvédekezés alapkérdése, hogyan tudjuk értékeinket a víz minél gyorsabb levezetésével megóvni, hanem az, hogyan tudjuk az árvízi védekezés keretében az értékeinket megóvni a víztöbblet minél nagyobb arányú megőrzése mellett.
A területhasználat stabilitását és a termelési szükségleteket csak egyre növekvő költségek árán lehet külső erőforrásokból fenntartani; ezzel szemben tájrekonstrukcióval, tájrehabilitációval, ökológiai restaurációval a természeti tőke magasabb szintje érhető el. A REKK szerint ezért indokolt új kalkulációt készíteni annak érdekében, hogy tisztázni lehessen a hosszú távú stratégiai célokat.
