A mélyrepülés jellemezte tavaly az építőipart: az épületek építésének teljesítménye 11,3 százalékkal, az egyéb építményeké 3,8 százalékkal esett vissza az év egészében a KSH adatai szerint. Az épületek építésének adatán a lakásépítések visszaesése és a nagyberuházások elmaradása látszik meg, az egyéb építmények mutatóját a rendkívül alacsony bázis mellett az út- és vasútépítési munkák második félévben megfigyelt növekedése javította. Az építőipar termelői árai az egész év átlagában 2,2 százalékkal nőttek.
A decemberben kötött új szerződések volumene év/év alapon 10,5 százalékkal emelkedett, ám 2011-ben az építőipari vállalkozások így is 16,7 százalékkal alacsonyabb volumenű új szerződést kötöttek, mint 2010-ben. Az év végén a szerződésállomány volumene 42,5 százalékos elmaradásban volt 2010-hez képest. A lakásépítési ágazatban nem voltak érdemi ösztönző intézkedések − hívta fel a figyelmet a Társaság a Lakásépítésért Egyesület elemzése −, az idei kormányzati intézkedések hatását 2012−2013 során lehet majd lemérni, kérdés, hogy a szűkre szabott támogatási programok bővíthetők-e.
Az építőipari eredmény némiképp jobb, mint a prognózis, a szerződésállomány drámai visszaesése azonban nem biztató − véli Petz Raymund, a GKI ügyvezetője is. A 2,2 százalékos árnövekedés viszont azt mutatja, hogy az építőipar valamivel jobban tudta érvényesíteni az árait, mint az építőanyag-ipar, ahol 1,6 százalék körüli az árindex. 2012-re további 5 százalékos visszaesést prognosztizál a GKI, bár az igencsak politikafüggő mélyépítési projektek indítása még hozhat meglepetéseket − tette hozzá az ügyvezető.
