2011-ben a budapesti piac logisztikai állománya alig növekedett: csupán egy már meglévő park bővült előbérleti megállapodás keretében, új belépőt azonban nem regisztrált a CB Richard Ellis − derül ki a tanácsadó évértékelőjéből. A bérlői aktivitás 2010-hez képest bő 50 százalékkal erősödött, azonban nagyobb részt tettek ki az újratárgyalások, mint a valóban új bérlői igény. A logisztikai és raktározási tevékenységet végzők mellett több gyártó és kereskedő cég jelentkezett, többségében kisebb volumenű kereslettel. A kibérelt összes terület egy év alatt csökkent, azaz a kihasználatlanság enyhén emelkedett, és az év végén 21 százalékon állt. A tavalyi év kereslete erősen hullámzott: a második és a negyedik negyedév sokkal jobb számokat mutatott, mint a másik kettő, tehát nehéz a piacon egyértelmű irányt meghatározni − hangsúlyozza a CBRE elemzője.
Úgy látja, a fővárosi piac mozdulatlansága érthető, hiszen a hangsúlyos, exportra termelő ipari gyártás központjai a vidéki nagyvárosokban találhatók. A regionális piac látványosan felélénkült: 2011-ben kétszer annyi (60 ezer négyzetméter) volt a bérleti tranzakció, mint 2010-ben. Ezeket továbbra is az erősebb iparral bíró városokban kötötték, az igényt részben a gyártó cégek alapanyag- és késztermék-raktározási igényei generálták. Egyre több azonban a gyártási tevékenységet célzó bérlet, melyek hosszabb távú, nagy helyigényű csarnokot igényelnek.
