Az építőipari bizalmi index értéke − december után − januárban is lényegében stagnált a GKI építőipari konjunktúrafelmérése szerint A nyers adatok viszont egyértelmű romlást jeleznek: januárban a válaszadó cégek 7 százaléka növekvő, 57 százaléka csökkenő termelésről számolt be, decemberben a két arány 12 és 51 százalék volt. Egy évvel ezelőtt az elmúlt időszaki termelés megítélése a jelenleginél valamivel kisebb elégedetlenséget tükrözött: 2011 januárjában 8 százalék volt a növekvő termelési tevékenységről beszámolók aránya, míg csökkenésről tudósított 51 százalékuk.
A rendelésállomány összesített értékelése januárban nagyot javult decemberhez képest. A nyers adatok ugyanakkor nem változtak érdemben: januárban a válaszadó cégek 6 százaléka magasnak, 68 százalékuk pedig alacsonynak ítélte a rendelésállományt, szemben a decemberi 5 és 67, valamint az egy évvel ezelőtti 5 és 66 százalékkal. A legsanyarúbb a kisebb cégek helyzete. A megkötött szerződésekkel biztosított termelési periódus átlagos hossza továbbra is 3 hónap, a közepes és nagyobb vállalatok most is valamivel kedvezőbb helyzetben vannak. A termelés bővítését korlátozó tényezők között első helyen a cégek 70 százaléka a kereslet hiányát jelölte meg, egy hónappal, illetve egy évvel ezelőtt 63 százalékuk vélte így. A válaszolók 49 százaléka a vevők fizetési késedelmét okolta, szemben az egy hónappal ezelőtti 54, illetve egy évvel ezelőtti 53 százalékkal.
