Négy pilléren áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) 2012-es cselekvési programja − mondta a szervezet idei első rendezvényén az MMK elnöke. Barsiné Pataky Etelka elsőként azt említette, hogy több munka kell a mérnöktársadalomnak, azaz az induló közmunkaprogramok tervezésébe be kell vonni a mérnököket, hogy értékteremtő munkahelyek szülessenek. Fontos célként emelte ki, hogy a szakmát érintő jogszabályokat csak az MMK közreműködésével alkossanak. Rámutatott, a területi kamarák feladata az önkormányzati együttműködések kezdeményezése és a műszaki bizottságokban való aktív részvétel. A szervezetnek érvényesítenie kell, hogy a megalázó árspirál helyett a mérnökök a tisztességes munkáért megfelelő elismerést és díjazást kapjanak. Fontosnak tartja az uniós pályázatok monitoringbizottságaiban való részvételt és a mérnöki munka exportlehetőségeinek a feltárását, amihez már megtették az első lépéseket a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal együttműködve.
A program második pillére, hogy legyünk többen! − fogalmazott Barsiné. Mint kifejtette, a mérnökirodáknak helyük van a kamarában, s a tudományos egyesületekkel való szorosabb együttműködést is szorgalmazza annak érdekében, hogy a fejlesztés és a tudományos munka eredményei jobban beépüljenek a mérnöki tevékenységbe.
Barsiné kiemelte, aktív fiatalokra is szüksége van a kamarának, hogy az általuk szerzett friss tudás széles körben hasznosulhasson. A képzés a cselekvési terv harmadik pillére, ebben a körben a bolognai képzést kell összehangolni a jogszabályokkal, jogosultságokkal, be kell indítani a mentori képzést és az értéket adó továbbképzéseket. Alapvető a korszerű európai szabványok magyar nyelven való hozzáférhetőségének megteremtése. 2012-ben a jobb szervezettség is kamarai cél − említette Barsiné a negyedik pillért, vagyis ki kell dolgozni az egységes eljárásrendet és korszerűbb szolgáltatásokat kell nyújtani. A szervezettség kapcsán kitért az erőteljesebb nemzetközi kapcsolatépítésre, különösen a visegrádi négyekkel.
