Elkészült a megvalósíthatósági terve annak a \"Zöld Gazdaság Innovációs Parknak\", amely önkormányzati és pályázati forrásokból, valamint vállalkozói tőkéből épülhet fel az elmúlt években rendkívül rossz állapotba került egykori lenti laktanya több mint 40 hektáros telkén − tájékoztatták lapunkat a városházán. A szlovén határtól, illetve az autópályától mindössze néhány kilométerre lévő területet a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA) közreműködésével kidolgozott program szerint többcélúan, egymást kiszolgáló ipari, kereskedelmi, illetve oktatási intézményekkel szeretnék hasznosítani. Kiépítik a terület teljes infrastruktúráját, a víz-, a csatorna- és a gázhálózatot, mindemellett utak és közvilágítás is készül. Egy elsősorban kis- és középvállalkozásoknak otthont adó inkubátorház mellett logisztikai központ, kamionterminál, iskola, ifjúsági szálló, étterem, de még különböző egészségügyi és sportlétesítmények is helyet kapnak a parkban. A bontásra ítélt laktanyaépületek helyén szociális bérlakásokat akarnak kialakítani. Az összes létesítmény fűtéséről, illetve energiaellátásáról egy komplex hulladékgazdálkodási rendszer részeként egy helyi kiserőmű gondoskodna. A parkban a tervek szerint mintegy 300 új munkahely létesül. A lapunk által megkérdezett helyi ingatlanközvetítők szerint elsősorban logisztikai célú beruházások megvalósítására alkalmas területek iránt már eddig is volt hazai és külföldi érdeklődés, hiszen az átmenő forgalom is jelentős. A legnagyobb gondot az okozta, hogy nem tudtak és ma sem tudnak olyan telkeket kínálni, amelyek közelében megfelelő kiszolgáló létesítmények − például szerviz, benzinkút, étterem, szálloda − taláhatóak. A szakemberek úgy vélik, ha a beruházások elkezdődnek, az ott lévő telkeket jó eséllyel lehet majd értékesíteni.
