BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nyögvenyelőssé váltak a plázafejlesztések

Nehézkesen alakulnak az idei plázanyitások Magyarországon. Az október közepén nyitó KÖKI Terminál telítettsége jelenleg 80-84 százalékos. Szintén októberben kezdhet a Váci1, amely több fázisban indulna be. A Duna-parti CET viszont legkorábban 2012 tavaszán kezdhet el működni.

2011. augusztus 25. csütörtök, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idén tavasszal kaput nyitott Blaha Lujza téri Europeum mellett úgy tűnik, Budapesten egyedül a KÖKI Terminál volt képes a válság és a fogyasztás csökkenése mellett is elegendő bérlőt gyűjteni. A kőbánya-kispesti végállomásnál, az R-CO csoport 40 milliárdos beruházásában felépült, mintegy 56 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont október 14-től várja a vásárlókat. A telítettsége jelenleg 80-84 százalékos, de folyamatosan kötjük a szerződéseket, s a megnyitóra 90 százalék fölé várjuk a foglaltságot − tudtuk meg Bus Mariann marketing- és kommunikációs igazgatótól. A legnagyobb bérlő az OBI és a Tesco, de megtalálhatóak lesznek a szokásos divatmárkák, valamint a régi gyalogos felüljáró árusainak egy része is.

Fázisonkénti nyitást terveznek a Budapest legszebb plázájaként emlegetett Váci1 üzletházban, s a hírek szerint az első fázisra októberben sor kerül, de hogy ez mekkora területet jelent, s valójában hogyan is áll a bérbeadás, arról a fejlesztő Orco-csoport későbbre ígért tájékoztatást. Mindössze annyit árultak el, hogy továbbra is a közép- és felső kategóriás divatmárkák beköltöztetése a cél, s az épület fogadtatása pozitív a nemzetközi és hazai márkák körében. Korábbi hírek szerint a Vörösmarty téri tőzsdepalotából 60 millió eurós beruházással átalakított, 11 ezer négyzetméter alapterületű központ egyik emblematikus bérlője a Hard Rock Cafe lesz, s az épület tetején luxusétterem kap majd helyet. A bérleti díjakkal kapcsolatos szintén korábbi információnk, hogy azok a válság előttihez képest akár a felére is csökkenhettek.

Alig van viszont esély az idei nyitásra a Duna-parti CET központban. Az egyéves csúszásban lévő, 12 ezer négyzetméter alapterületű kulturális-kereskedelmi központ piacra lépéséhez az engedélyek és a bérlők is hiányoznak, ugyanis − mint azt Baross Páltól, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes tanácsadójától megtudtuk − a létesítmény mintegy 45 százalékára van jelenleg aláírt bérleti szerződés, ebből a legnagyobb rész az eseményeket szervező cégnek jut, ezenkívül néhány kis bérlő köteleződött el. Mindez 2012 tavasza előtt nem teszi reálissá a nyitást. A CET beruházója, a Porto Investment lapunkhoz eljuttatott válaszában úgy fogalmazott: a bérlés jelenleg 90 százalék felett állna, ha a főváros nem akadályozná ezt, valamint  a nyitást nyolc hónapja a szerződésszegéssel.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet