A Balaton-felvidék ingatlanpiaci reneszánsza után újra Siófok a legkeresettebb − derül ki az elmúlt két évet feldolgozó OTP-értéktérképből. A Balaton körüli kistérségeket vizsgáló elemzés szerint Budapesthez közeledve növekednek az árak, míg a marcali kistérségben a fajlagos ár átlagosan100 ezer forint alatt maradt 2010-ben, a balatonföldvári kistérségben pedig bőven 300 ezer forint fölé emelkedett. A tapolcai kistérség kiterjedt aprófalvas körzete alig 110 ezer forint feletti átlaggal jellemezhető, s a mutató a keszthelyi kistérségben sem éri el a 160 ezer forintot. A balatonalmádi, fonyódi és balatonfüredi kistérségek átlagára 200−240 ezer, míg a siófoki térségé 270 ezer forint felett alakul.
A legtöbb eladás a siófoki kistérségben történt, s az ár és a forgalom elmúlt két évben mért változása alapján a siófoki kistérség egyértelműen a válság nyertesének tekinthető, csakúgy, mint a keszthelyi és a balatonföldvári. Számítások szerint jelenleg közel 300 új lakást kínálnak itt közvetlenül a parton, s az újszerű lakások iránti folyamatos kereslet a másodlagos piacot is élénken tartja. Bár a kereslet erőteljes, több instabil háttérrel rendelkező beruházó került nehéz helyzetbe a válságban, sok beruházás halasztódott, így a vevőknek ezt a kockázatot is mérlegelniük kell. Az árak igen széles skálán, 350 és 650 ezer forint között alakulnak négyzetméterenként. Az új lakások a klasszikus nyári szezonon túl egyre hosszabb időre adhatók ki, a panorámás lakások akár napi 15−20 ezer forint bevételt is termelnek.
