BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Fényhidakon át Münchentől a Balatonig

2011. április 8. péntek, 00:00

Eposzi jelzőjétől kissé eltávolodva nem csak a Balaton festőjeként jelenik meg Egry József a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Andrássy úti palotájában rendezett emlékkiállításon. A július végéig látogatható Fényhidakon át című  tárlat nagy teret szentel a művész korai periódusának is, amely München, Párizs és Budapest festőakadémiáihoz, belgiumi, felvidéki itáliai utazásokhoz kötődött. Az életre szóló fordulatot az hozta, amikor Egry letelepedett Keszthelyen, majd Badacsonyban és rabul ejtette a Balaton ezernyi arculata.

Fertőszögi Péter kurátor érdeme, hogy nemcsak a közismert és monumentális Egry-főműveket gyűjtötte össze a hazai köz- és magángyűjteményekből, hanem a legkülönfélébb grafikai eljárásokkal készült előzetes tanulmányokat, sőt a szobrászati próbálkozásokat is. Az  összképet a művész vázlatfüzetei és naplójegyzetei mellett személyes tárgyai, illetve a róla készült cikkek, könyvek, fotók sorozatai árnyalják. A folyamatos helyszíni filmvetítés mellett az érdeklődők előadás-sorozaton is elmélyíthetik Egryvel kapcsolatos ismereteiket.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet