A Lázár János fideszes képviselő módosító javaslatát enyhítő indítványokat nyújtott be két, ugyancsak kormánypárti honatya az energetikai tárgyú törvényeket módosító törvényjavaslathoz. Lázár módosítója 15 százalék helyett 25, jövő év elejétől pedig 35 százalékkal mérsékelné a kötelező átvételi (kát) támogatás mértékét - a korábbiakkal ellentétben a kapcsolt mellett a megújuló áramtermelőknél is. A lépés szakértők szerint több városban akár 40 százalékos távhőár-emelkedést okozna. Polics József fideszes képviselő egyáltalán nem csökkentené azon kapcsolt termelők támogatását, amelyeknek eredeti jogosultsága a kötelező átvételi rendszerben idén január után szűnne meg. A szintén kormánypárti Dióssi Csaba pedig 2 megawatt teljesítmény alatti erőműveknél idén 15, jövőre pedig 30 százalékos csökkentést javasol. Bencsik János, a fejlesztési minisztérium államtitkára az eredeti 2014 helyett 2018-ig hosszabbítaná meg a Vértesi Erőműnek a fogyasztói befizetésekből juttatott szénfillér intézményét. Az indítványok "összefésüléséről" a frakció egyik első ülésén döntenek majd - írta az MTI-Eco.
