Az ELTE, a Szegedi, a Debreceni, a Pécsi, a Miskolci és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karainak dékánjai szerint az oktatási tárca által kiírt kutatóegyetemi pályázathoz nem kapcsolódik ugyan finanszírozási háttér, de pillanatnyilag egy külön, európai uniós Támop-pályázatban bízhatnak az egyetemek. A dékánok jó irányban tett lépésnek tekintik a kutatóegyetemi státus létrehozására vonatkozó szándékot, és úgy vélik, hogy csak a hosszabb távon finanszírozott kutatóegyetemi, kutatókari rendszer biztosíthatja a magyar felsőoktatás európai lemaradásának megakadályozását. Sajnálatosnak tartják azonban az oktatási kormányzat azon döntését, amely 2010-ben 350 fővel csökkentette a bölcsészettudományi képzésben az államilag támogatott hallgatói létszámot. Félelmük szerint így a közoktatásból egyre gyengébb teljesítményű tanulók is bejutnak olyan szakokra, amelyeken azután felzárkóztató oktatásra van szükségük. Emiatt a kérdést érdemes volna a közeljövőben újragondolni.
