Jelentősen javultak a magyarországi cégek 2010-es árbevétel- és profitvárakozásai, a mikro-, kis- és középvállalkozások háromnegyede számol árbevételének emelkedésével. A vállalkozások idén az árbevétel 5,7 százalékos, míg a nyereség 2,9 százalékos emelkedését prognosztizálják - derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatásából, amelynek keretében 700 vállalkozást kérdeztek meg tavaly decemberben. A válaszadók 74 százaléka várja, hogy cége nyereséges lesz idén, ami a válság 2008. szeptemberi kezdete óta mért eddigi legmagasabb arány. Az egyes szektorokban nagyok az eltérések: a legoptimistábbnak a szolgáltató cégek számítanak, ezek átlagosan 6,7 százalékos árbevétel-bővülést várnak, 4,3 százalékos nyereségdinamika mellett. A vállalkozások mérete alapján a kisvállalkozások számolnak a legnagyobb árbevétel-növekedéssel (+6,6 százalék), ezeket a mikrovállalkozások (+5,5 százalék) és a középvállalatok (+3,8 százalék) követik. A kutatás alapján az észak-magyarországi régió cégei bizakodók leginkább, mivel 79 százalékuk vár 2010-re emelkedő árbevételt, míg a lista végén a dél-dunántúli vállalkozások állnak (65 százalék).
