BUX 132203.47 0,12 %
OTP 41160 0,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Minden megváltozik a közigazgatásban

2009. október 27. kedd, 23:00

Az elektronizálás révén jelentős megtakarítások érhetők el az önkormányzati munka terén. Ez az, amiért a forráselvonások idején is fontos az e-közigazgatásra áldozni - hangsúlyozta Varga Zoltán gazdasági miniszter a Napi Gazdaság E-urópa az önkormányzatoknak II. című konferencián. A cél egy olyan elektronikus közigazgatási rendszer kiépítése, amelyet a jogszabályváltozások esetén nem kell egészében átalakítani, rugalmas működése ugyanis lehetővé teszi a jelenlegitől eltérő munkafolyamatok befogadását és a rendszer egyes elemeinek módosítását is - hívta fel a figyelmet Bálint Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóságának főigazgatója.
Varga Zoltán arra figyelmeztetett, hogy az amúgy költséges informatikai fejlesztéseket csak összehangoltan lehet megvalósítani - hiába áll rendelkezésre rendkívül jelentős összegű uniós forrás, ha a fejlesztések széttagoltan történnek, hiszen ezt követően az összehangolás további pénzeket köt le.
Báldy Péter, a CompLex Kiadó igazgatója szerint adott esetben még ennél is tovább kell menni: ki kell szűrni azokat a folyamatokat, amelyek az elektronikus közigazgatási rendszerbe nem ültethetők át, ezeket egyszerűbbekkel kell helyettesíteni. Mindez természetesen helyenként alapvető szemléletváltást igényel a szakember szerint. Hasonló véleményen volt Pajna Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Informatikai Központjának igazgatója is, aki úgy vélte, az infokom-munikációs fejlesztések mellett jogi, igazgatási és munkaszervezési átalakításokat is véghez kell vinni, hiszen a magyar önkormányzatok e-közigazgatási fejlesztésekre irányuló költési hajlandósága jóval kisebb, mint ami akár a rendszer szinten tartására elegendő volna. Átfogó változások nélkül az informatikai rendszer kiépítése önmagában nem eredményezhet megtakarítást. Többcsatornás, érdemi és helyi kérdésekre választ adó megtakarításoknak van egyedül értelme Pajna szerint. Nem általános technológiai projektekben kell gondolkodni, hanem munkafolyamatok modernizálásában, amelynek csak alapot ad az infokommunikációs fejlesztés - összegezte a szakember.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet