Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Akadt, aki a teljesítményvolumen-korlát eltörlését blöffnek nevezte. Most valóban úgy tűnik, hogy az egészségügyi intézmények többet ugyan dolgozhattak, de ezért csak kevesebb pénzt kapnak…
- Először érdemes áttekinteni az új rendszert. Olyan finanszírozási megoldást vezettünk be, amelyben miközben biztosítjuk az állandó költségek fedezéséhez szükséges bevételeket, a többletteljesítményeket egy úgynevezett lebegő díjtétellel fizetjük ki. A korábbi elismert teljesítmény alapján, emelt alapdíjjal a térítés 70 százalékát megkapják az intézmények, a fennmaradó 30 százalék ellentételezése a lejelentett ellátási mennyiség alapján történik. Minél több esetet jelentenek tehát, annál alacsonyabb úgynevezett lebegő díjtételre számíthatnak. A szisztéma célja az, hogy csökkenjen a korábbi teljesítménykényszer.
- Az elmélet jól hangzik de első pillantásra is egyértelmű: megfelelő működéséhez arra lenne szükség, hogy az egészségügyi intézmények kivétel nélkül önkorlátozó magatartást tanúsítsanak. A tvk eltörlésének bejelentése után miként alakultak az OEP-nek jelzett esetszámok?
- Márciusban ötödével több teljesítményt jeleztek az intézmények a korábbinál, és ez áprilisra sem változott. Van tehát egy új eszköz, amelyet nemcsak a finanszírozónak, a szolgáltatóknak is rendeltetésszerűen kell használniuk. Ha ezt nem megfelelően teszik, annak egészen súlyos következményei lehetnek - elsősorban maguknál a szolgáltatóknál. Azoknál biztosan gondokat okoz az új szisztéma, akik csupán a bevétel növelésére figyelnek, egyáltalán nem foglalkoznak az indokolt költségekkel. Azzal ugyanis, hogy növelik teljesítményüket, az egy szolgáltatási egységre jutó elérhető fedezetüket csökkentik, így összességében az egész tevékenység veszteségessé válik. Persze az kivétel, amikor a jelentett teljesítmény mögött nincsen valós ellátási esemény vagy csak sokkal alacsonyabb költségigényű ellátás van.
- Nem lehet inkább arról szó, hogy az intézmények most azokat is ellátták, akiket a kemény korlátok miatt korában el kellett küldeniük?
- Nem növekedett érdemben az ellátott betegek száma, ellenben az egy betegre jutó esetek száma és az egy esetre jutó pontok száma jelentősen emelkedett. Az egyik legszomorúbb következmény, hogy a várólistán szereplő betegek száma közben egyáltalán nem mérséklődött.
- Mondana néhány példát arra, hogy akkor pontosan mi is változott?
- Például drasztikusan csökkent a vakbél-, ezzel párhuzamosan viszont jelentősen emelkedett a 150 ezer forinttal magasabb összeggel finanszírozott vékonybélműtétek száma. Lényegesen többen szenvedtek veseelégtelenségben, miközben a dializáltaknál nem következett be növekedés, a diabéteszesek száma pedig kifejezetten csökkent. Ráadásul úgy tűnik, mintha ugyanazok a betegek, akik a tvk eltörlése előtt szövődménymentesen gyógyultak, most valahogy minden lehetséges kórt összeszedtek volna.
- A fekvő- és kúraszerű járóbeteg-ellátásnál az OEP az úgynevezett homogén betegségcsoportok (hbcs) alapján finanszíroz. Egy hbcs-pont a korábbi elismert teljesítmény alapján 150 ezer forintot ér. Az orvosi kamara szerint, ha ez 100 ezer forint alá esik, az a teljes intézményrendszer működésképtelenségét idézheti elő. A járóbeteg-ellátásnál 1,2 forint volt az elvárás. Jelezték, hogy július 1-jén hozzák nyilvánosságra a pontos értéket, de nyilván már ismerik az adatokat. Hány forintot ér tehát egy pont?
- Az intézményi átlagos súlyszámdíjra 120-130 ezer forint jön ki, a járóbeteg-ellátásnál ez az érték 1,3-1,35. A 100 ezer forint, illetve az 1,2 alatti összeg eleve elképzelhetetlen volt. A kassza 80 százalékát ugyanis a fix hányadra adjuk ki, a fennmaradó "lebegő" részre 20 százalék jut.
- Nem tud vagy nem akar pontos számot mondani?
- A normális gyakorlat az, hogy a finanszírozó, ha érzékeli is a problémát, először fizet, pénzt csak az ellenőrzés lezárulása után von vissza. Most azonban egyik pillanatról a másikra olyan markáns változás következett be, hogy nem lehet a korábbi módszereket alkalmazni. Arra kényszerülünk tehát, hogy az egyes ellátások után járó kifizetéseket csak az azok indokoltságát vizsgáló szakmai ellenőrzések lezárulása után teljesítsük. A finanszírozó dolga az, hogy a valódi igények alapján a valóságban elvégzett ellátásért térítsen.
- Nem tartanak attól, hogy ha az egészségügyi szolgáltatók csak késve jutnak a már elvégzett munkájuk ellenértékéhez, valóban tömeges kórházcsőddel kell szembenézni? Sok intézmény amúgy is veszteséges.
- Az OEP a veszteség fogalmával nem tud mit kezdeni. Velünk csak a bevételekről lehet beszélni. Hogy az intézmények mekkora költségek mellett képesek az ellátást biztosítani, a saját gazdálkodási felelősségük. Végre meg kellene változtatni a szemléletet: nem a többletteljesítményt, hanem a gazdaságos tevékenységet kell mérvadónak tekinteni. Sokan sokszor fogalmazták meg elvárásként, hogy az OEP keményebben ellenőrizzen. Hát most ezt tesszük. A szakmai ellenőrzés által megállapított, nem valós ellátást tartalmazó esetekben nem vagy csak a tényleges teljesítmény mértékéig fogunk téríteni. Ez egyébként azoknak az intézményeknek is érdekükben áll, amelyek tisztességesen jelentettek, így ugyanis az intézményi átlagos súlyszámdíj is nő. Egy hónapos késéssel ugyan, de a valóságos eseményen alapuló ellátásokért magasabb összeget tudunk majd utalni.
- Arányában mekkora a tisztességes és a mondjuk ügyeskedő intézmények száma?
- Az előbb nem fogalmaztam pontosan. Szó sincs ugyanis tisztességtelen intézményekről. Jó és rossz gyakorlatról lehet beszélni, amelyek bármilyen intézményben vegyesen fordulhatnak elő. Szerencsésebb lenne talán bizonyos ellátási tevékenységeket, érdekcsoportokat definiálni. A kép meglehetősen sokszínű. Az ellenőrzésre visszatartott csomagban biztosan lesznek olyan események, amelyeket a jelentésben szereplő módon végül akceptálhatónak találunk. A többség azonban ezen a körön belül az első tapasztalatok szerint nem ilyen.
- Nehéz elképzelni, hogy ugyanaz a szervezet, amely korábban is végezhetett és végzett is ellenőrzéseket, most hirtelen annyira a helyzet magaslatára tudna emelkedni, hogy sikerül megoldania az egészségügy nyilvánvalóan az előző rendszerből eredő összes problémáját. Mi változott?
- Az egészségügy minden gondjával mi nem foglalkozhatunk, mivel azokat nem is tudjuk megoldani. Ami azonban az ellenőrzést illeti, ennek körülményei, feltételei és lehetőségei is megváltoztak. Az eszköztár is bővült. Egyetlen példa: ma már a bejövő teljesítményadatok informatikai ellenőrzése is biztosított. A most összegyűjtött tapasztalatok alapján képesek leszünk egy-másfél hónapon belül olyan új szabályokat bevezetni, amelyek preventív módon oldják meg a mostanihoz hasonló problémákat. Azt látni kell, hogy most mi is számunkra váratlan fejleménnyel kerültünk szembe. Eredetileg egyáltalán nem számítottunk arra, hogy drasztikus intézkedéseket kell hoznunk. Meggyőződésem azonban, hogy ha a szolgáltatók érzik a következményeket, maguk is jobban odafigyelnek az elszámolások alakulására, azok szakmai tartalmára.
- Aligha én vagyok az egyetlen, aki szkeptikus ennek a sikerét illetően. Nehéz kemény és következetes fellépésre számítani egy olyan intézménytől, amely bár joga már lenne rá, eddig még kilátásba sem helyezte a szerződéses viszony felmondását. Sehol sem látnak olyan gondokat, ami ezt indokolná?
- Csak az idén nyílt meg ez a lehetőség. Ez nagyon hosszú processzus, aminek most még csak az előkészítésénél tartunk. Az első lépés, hogy felszólítjuk a szolgáltatót az anomália megszüntetésére. Ezt követően még biztosítani kell számára időt, hogy rendezze a helyzetet. Ha ezt nem sikerül megtennie, akkor indulhat a szerződésbontási eljárás. Közben figyelnünk kell az ellátás biztonságára is. A területen levő betegeknek másutt biztosítani kell a hozzáférést.
- Tipikusan milyen esetben jöhet szóba egy ilyen lépés?
- Szeretném hangsúlyozni, hogy nem teljes intézményekről, hanem egyes szakmákról, osztályokról, szervezeti egységekről lehet szó. A szerződést veszélyeztetheti például, ha az országos átlagnál jóval magasabb az ellátás közben fellépett szövődmény, a halálozás. De természetesen szempont még az is, ha a szolgáltató rendszeresen és nagy arányban jelent nem valós szolgáltatásokat a finanszírozó felé.
- Mikor lehet az első felszólításra számítani?
- Ősszel már lesznek ilyen kezdeményezések.
- Az orvosok körében sokszor hallani panaszokat a befogadás furcsaságai miatt is. Hogyan kerülhet be egy eljárás vagy eszköz a finanszírozási körbe?
- A kereteket a költségvetési törvény határozza meg. Ha az új eljárások vagy eszközök befogadására nincs többletforrás, akkor ilyen típusú bővítésre csak akkor van lehetőség, ha valami kikerül a finanszírozási körből. Erre azonban eddig még nem volt példa. Mi is tudjuk, hogy jelenleg egymás mellett működnek az új technológiák és a régiek is. A betegek érdekét is az szolgálná, ha kiválaszthatnánk a korszerűbb eljárást és rámutathatnánk az elavultra, hogy azt pedig a jövőben nem fogadjuk be.
- Nem egészen értem. Mi az akadály?
- Akadnak partikuláris szempontok, amelyek ma még nagyon erősek. A jelenségeket észleljük, de ezt mi önmagunkban nem tudjuk megoldani. E kérdésben elsősorban az egyes szakmákat képviselő grémiumoknak (szakmai kollégiumoknak) van meghatározó szerepük, ezek szakmai álláspontjával szemben a finanszírozó nem hozhat döntést.
- A szakma szerint forráskivonás folyik az egészségügyből. A már bejelentett intézkedések alapján pedig nehéz nem igazat adni nekik. Ön hogyan látja ezt?
- Gazdasági válság van, amit mindenki megérez. Jelentős mértékben esnek a járulékbevételek, ezért az E-Alap kifizetései is csökkennek majd a második félévben. A szenvedésből mindenkinek ki kell vennie a részét. Számomra meglepő az a szemlélet, amely szerint igaz, válság van, de az a magyar egészségügyi ellátó rendszert nem érinti. A múlt héten egy EU-konferencián vettem részt, ahol az egészségügyi ellátó rendszerek és a válság volt a fő téma. Európa minden országában a válság hatására csökkentek az egészségügyre fordítható források. Az EU kórházai ma azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy a csökkenő bevételi lehetőségeiket milyen intézményi stratégiával (strukturális lépések, betegforgalom optimalizálása a megfelelő ellátási formák felé stb.) képesek kezelni. A magyar reakció ezzel szemben az, hogy több pénz kell, és növelik az ellátás egy betegre jutó költségét még akkor is, ha ezzel ellentétes érdeket közvetít a finanszírozás rendszere. Az egészségügyi kiadások terén persze rendszerszintű bajok is vannak. És nem csak a paraszolvencia.
- Mire gondol?
- Ha valaki kap egy enyhe influenzát, normális esetben a háziorvos két-három vizittel meggyógyítja. Nálunk ezek az esetek sokszor a drágább szakorvosi ellátásba kerülnek. Azok a betegségek azonban, amelyeket a szakorvosok tudnának kikezelni, nemritkán a legdrágább ellátási formában, a kórházban végződnek. Például egy enyhébb magas vérnyomás betegség szintén két-három szakorvosi látogatással megnyugtatóan rendezhető a járóbeteg-szakellátás keretében, a tipikus viszont az, hogy az ehhez szükséges gyógyszerezést néhány napos kórházi igénybevétellel állítják be. Ugyanolyan színvonalú szolgáltatásról beszélünk ezekben az esetekben az ellátás különböző szintjein, de a társadalomnak ez két-háromszorosába kerül. Előbb-utóbb ezekkel a kérdésekkel biztosan szembe kell nézni, de ez jócskán túlmegy egy finanszírozó hatáskörén.
