A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap hivatalosan bejelentette, hogy a monetáris tanács 2009. március 8-i döntésének megfelelően megkezdi az Európai Uniótól érkező folyó és tőketranszferek Magyarország uniós befizetéseivel csökkentett értékének (nettó EU-transzferek) piacra vezetését. Az uniós forrásokból származó eurót tehát a korábban már megszellőztetett (néhány szakember által szinte követelt) módon a devizapiacon átváltja forintra. Ez a kilátás önmagában is támaszt jelent a forint árfolyamának, mivel a gyengülésre játszó spekulánsok kockázata megnő, hiszen bármikor egy fajsúlyos szereplő jelenhet meg a hazai deviza vételi oldalán. Piaci megfigyelők azonban úgy vélik, az elmúlt napok erősödése csak részben ennek a fejleménynek a következménye. Állítják, hogy az MNB interveniált is a piacon (ez egyébként látható lehet majd a tartalékok alakulásának adataiból).
Az MNB tájékoztatása szerint a Magyarországra érkező nettó EU-transzferekből eredő devizakonverzió - és így a piacra vezetés éves keretösszege - 2009-ben a Pénzügyminisztérium előrejelzése alapján várhatóan 2,4 milliárd euró körül alakul. Az MNB ezt az összeget az év során a bankközi devizapiacon, az OTC-piaci szokványok figyelembevételével (tehát nem nyilvános ügyletként), diszkrecionális - ebben az esetben ez a kifejezés alighanem arra utal, hogy amikor éppen szükségét látja - módon konvertálja. Az ügyletek lehetséges partnerei az MNB-nél devizapiaci limittel rendelkező hazai és külföldi hitelintézetek. A lépés jelentőségét jól mutathatja, hogy a bankközi devizapiacon az MNB adatai szerint az azonnali euró/forint ügyletek havi nagysága az elmúlt évben 215 milliárd forint (710 millió euró) értékűre rúgott. Ebben a statisztikában azonban csak a hazai (rezidens) bankok szerepelnek.
