Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Amióta James Tobin amerikai közgazdász 1972-ben felvetette a nemzetközi pénzmozgások megadóztatását, az ötlet időről időre visszatér, mint egy alkalmas eszköz a rövid távú spekulációk megfékezésére, amivel nagyobb stabilitás érhető el a pénzpiacokon. Alkalmazásától visszarettent, hogy "vak" eszköz, hiszen nemcsak a valutaspekulációs üzleteket bünteti. Az olaj árának részben spekulációs okokkal magyarázott drámai megugrásából hasznot hajtó energiacégek külön megadóztatásának elve is az úgynevezett Tobin-adóból származik.
A Robin Hood-sarcként elhíresült, az energiacégek extra profitjának megadóztatása azonban annyiban eltér ettől - és Brüsszelben is ezt tartják róla -, hogy több negatív következménnyel járna. A legfontosabb, hogy korlátozná a cégek befektetési hajlandóságát, mert forráshiányra hivatkozva nem vállalnák a nagy kockázatokkal járó és tőkeigényes beruházásokat, sem új technológiákba, sem új készletek feltárásába és kitermelésébe. Márpedig a világ olaj- és gáztartalékai csökkennek, s ha nem javul a kiaknázási kapacitás, ha nem sikerül új olajmezőket találni, az önmagában is felveri az árakat. Ráadásul az Európai Bizottság energiapolitikáért felelős tagja, Andris Piebalgs szerint az európai energiacégek nem "kaszáltak" túl sokat, nincs kiugró jövedelmük.
A Robin Hood-adó azonban tagállami hatáskör, a közösségi jog nem tiltja a közvetlen adó bevezetését. Olaszország és Portugália után már Nagy-Britannia is fontolóra vette bevezetését. Nem véletlen egyébként az asszociáció: Tobin annak idején a rászorulóknak (történetesen a harmadik világnak) szánta a különadóból befolyt pénzt, most a Robin Hood is ugyanazt a célt szolgálná: azoknak a támogatását fedezné, akiknek már nehézséget jelent a megugrott energiafogyasztás számlájának kiegyenlítése.
